„Édesanyából csupán egy van,
de Apából is csak egy lehet.
Figyeljünk rájuk sokkal jobban,
hisz nékik is kijár – ma is – az atyai tisztelet.”
Az édesanyák megünneplése már az ókori Görögországban is szokás volt. Tavasszal Rheának, isten anyjának tartottak ünnepségeket.
A történelem során később is voltak olyan alkalmak, amikor az édesanyákat felköszöntötték. Magyarországon először 1925-ben szerveztek anyák napi ünnepséget.
Minden évben június 1-e a szülők napja az ENSZ 2012.évi határozata alapján.
Iskolánkban régi hagyomány, hogy május elején az osztályok versekből, dalokból álló műsorral készülnek a szüleik, nagyszüleik, nevelőszüleik számára. Az elmúlt években közös játékra, kellemes időtöltésre invitáltuk ez alkalomból őket.
Az idén sajnos a hagyományos közös megünneplésre nem kerülhet sor. A kialakult helyzet még inkább kiemeli az élet valós értékeit, a család szerepét, az összetartás fontosságát.
„Az életben a legtöbb szépség kettesével, hármasával, tucatjával vagy százával bukkan fel. Rengeteg rózsa, csillag, naplemente, szivárvány, fivér és nővér, nagynéni és unokaöcs, de csupán egyetlen ANYA van a világon.”
„Édes-kedves nagymamám,
téged köszönt e virág!
Minden szálát magam szedtem,
szirmaival beszélgettem.
Elárultam, kinek szánom:
A legjobbnak a világon!
Aki vidám, türelmes, minden szava oly kedves!
Kinek szeme csillag fénye,
kéklő egek ékessége.
Érintése, mosolya,
szívem-lelkem ringatja.
Ha keze fogja kezemet,
az biztonság és szeretet.
Anyám után örömöm,
hogy vagy nekem, köszönöm!”