1848 méteres futás
- március 29-én délután végre – hét év kihagyás után – a szabadságharc emlékére megrendezhettük a futóversenyt. Az Öcsödi József Attila Általános Iskola tanulói közül 117-en vettek részt ezen a versenyen. Az időjárás is kedvezett a nagy létszámú futóknak és a szurkolóknak egyaránt. Évfolyamonként külön-külön tették meg a távot a fiúk és a lányok (a kevesebb létszámú jelentkezők esetében két egymás utáni évfolyamot egyben indítottunk.) Az alsó tagozatosok kicsit kevesebbet futottak. A bójákkal kijelölt pályán a kisebbek előtt egy volt diákunk, Osztrovszki Gábor futott egy kört, hogy biztosan tudják, merre menjenek.
Gyakran mondják egy-egy verseny végén, hogy itt nem voltak vesztesek, de valóban, aki részt vett ezen a délutáni futáson, az jót mozgott a friss levegőn, és mindenképpen nyert. Ugyanakkor a versenyeken győzteseket is hirdetnek, itt sem volt ez másképp.
Íme a délután leggyorsabbjainak névsora:
- évfolyam lányok: Benke Hanna 1.b fiúk: Pettendi Máté Zsolt 1.a
- évfolyam lányok: Bastyur Miléna 2.a fiúk: Budai Benedek 2.b
3-4. évfolyam lányok: Bódi Melissza 4.a
- évfolyam fiúk: Erős Norman Noel 3.b
- évfolyam fiúk: Budai Sándor Andor 4.b
- évfolyam fiúk: Feka Ádám 5.a
- évfolyam fiúk: Kolonics Botond 6.a
5-6. évfolyam lányok: Durda Jázmin 6.a
7-8. évfolyam lányok: Szilágyi Lea 7.b
7-8. évfolyam fiúk: Sápi Viktor 7.b
Nagy Milán 8.b
Minden résztvevő kapott egy emléklapot. A győztesek az oklevél mellé egy noteszt és egy doboz zsírkrétát, illetve színesceruzát vihettek haza. Ezúton is mindenkinek gratulálunk, aki lefutotta a kijelölt távot. Reméljük, ezután minden évben, hasonló érdeklődés mellett, megrendezhetjük az 1848 méteres futást.
Köszönet minden segítőnek, aki a lebonyolításban részt vett.
Diákönkormányzat
Sulihír