Öcsödi József Attila Általános Iskola

Aktuális

A ballagás képekben



VIGYÉL VISSZA!

A fenntarthatóság, a környezetvédelem ma már a mindennapjaink része. A „Vigyél vissza!”-felhívás keretében az iskola tanulói és dolgozói a május 23. és június 20. közötti próbaidőszakban lelkesen gyűjtötték a műanyag- és üvegpalackokat, valamint az aludobozokat. A figyelmes és szorgalmas gyűjtésnek hála az adott időszakban 146 db PET-palack, 121 db aludoboz, 14 db üvegpalack, összesen 281 db visszaváltandó termék került az automatába. Tanulóink segítettek a palackok visszaváltásában is. Végül 14 050 Ft gyűlt össze, ami első próbálkozásra is nagyon jónak mondható. Az összeg a Diákönkormányzat pénztárába került befizetésre.
Köszönet mindenkinek a segítő odafigyeléséért, aki bármilyen módon támogatta ezt az előremutató kezdeményezést!


 

 

Kurenda Zsanett

A NEMZETI GYÁSZUNK NAPJÁN


„A mai nap a nemzeti gyászról szól, de a gyászban is ott van a remény a feltámadásra.

Dicsőség Istennek, igazságot Magyarországnak!

Két órája zúgnak a harangok, a halálos ítélet kimondatott. A magyar nemzet saját ravatalára érkezett. Erdély testvérem jött meg a torra legelébb, majd Felvidék bátyám után Délvidék nővérem és Kárpátalja húgom mellett Őrvidék öcsém.

Végeláthatatlan tömeg áll a sír felett, Nagy-Magyarország bevégeztetett. Csend van. A szívek dobbanását egyszerre hallani. Ösztönömbe ivódott szokásból szorítom mellemhez bojtárkalapomat. Piros arcú magyar leány lép elém, nagy barna szemekkel, élettel teli orcával. Édes a terhe, csöppnyi életet hordoz szíve alatt: Istentől és embertől áldott állapotban van.

Nézem én ezt az egyszerű leányt és megszégyellem magamat. Hogyan is gondolhattam arra, hogy az élet feladja önnönmagát? Miközben egy kövér könnycsepp kel útjára az arcomon, már pontosan tudom: A hitünk kell, ha meg akarunk maradni a világ népei közül; aki élni akar, azt eltemetni sem lehet! Nincsen bennem kétség; amit Isten egybeforrasztott, azt ember nem választhatja szét.

Együtt maradunk. Mindörökké…

Ma számos kiváló szónok fog emlékezni a nemzet gyászáról, sok derék írástudó vet majd papírra érzelmes szóvirágokat. Én nem versenyezek velük, minden dicsőséget alázattal nekik hagyok. Inkább leülök veled a fűbe, a padra, a patakpartra, bárhol a gúnyhatáron innen és túl, az ideiglenesen elszakított területeken. A jelenről és a jövőről beszélve szelíd szeretettel szólítalak:

Magyar Testvérem!

Én csak bátorítani tudlak és hitedben megerősíteni:

Mikor sötét fellegek gyülekeznek hazád egén, mikor gúnyt űznek nevedből és szitokszóvá válik a magyar… Mikor már csak testvéreid értik nyelvedet és úgy hiszed, hogy egyedül ellened az egész átkozott világ… Akkor jusson az eszedbe!

A magyar Európa legszebb országában, a legkiválóbb földrajzi, gazdasági, hadászati egységében, a Kárpát-medencében őshonos. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Gyönyörű ország, dolgos, becsületes emberek. Valamennyien testvéreid. Szeresd hát őket igazul! Légy rá büszke, hogy magyarnak születtél és büszkén vállald fel!

Nem harsogva, csak csendesen, mint a szellő, vagy akár, mint apró csermely, mely hegyeken át emészti magát. Magyarnak lenni nem kiváltság, sokkal inkább súlyos felelősség. Erős a vállad, hogy vigyed! Hát vidd!
Nincs okod panasz szavára! A legédesebb terhet kaptad. Köszönd meg Atyádnak és Édesanyád csodás méhének! Nem féltelek. Bírni fogod magyar!

A jelen a te kezedben van és erre nincs felmentés, erre nincs kifogás; amit eltemettünk, csak az hal meg igazán. A remény él, és élnie kell, míg egyetlen magyar is lélegzik a Kárpát-medencében! Magyarország volt, Magyarország van és Magyarország lesz!

Ezért dolgozz, ezért tegyél!

Vesszen Trianon, és vesszen vele együtt a párizsi békeszerződés!”

Zetényi-Csukás Ferenc

Az Öcsödi József Attila Általános Iskolában is megemlékeztünk a nemzeti összetartozás napjáról. A műsorban a Rovásírás szakkör 5. osztályos tagjai vettek részt:

Fazekas Mariann, Erős Hanna, Terkovics András Mihály, Török Anna, Zentai Zselyke.

Farsang Miklós

felkészítő nevelő

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

Idén ünnepelte 15. születésnapját a K&H Vigyázz, kész, pénz! országos pénzügyi vetélkedő, amely fennállása óta már több mint 100 000 diák pénzügyi tudatosságát segítette. Az idei versenyben 3438 csapat indult országszerte, ami 14 119 diákot jelent 525 iskolából. Három forduló után a legjobbak a vetélkedő országos döntőjén mérhették össze tudásukat, amelyre június 4-5-én került sor Budapesten, a CEU Nádor utcai épületében.
Iskolánk kilenc csapata indult el ebben a tanévben ezen a versenyen. A 4. és az 5. évfolyam tanulóiból álló csapatok sikeresen oldották meg az első forduló feladatait, minden csapat tovább jutott a második fordulóba. Ezt követte a regionális forduló, ahová hat csapatunk jutott be.
A regionális forduló eredményei:
3-4. osztályos korcsoport:
GYÉMÁNTPILLANGÓK – 1.hely
Csapattagok: Hedrich Bella, Karikó-Tóth Luca, Kovács Adrienn, Uhrin Lili
KINCSKERESŐK – 2.hely
Csapattagok: Gácsi Dávid, Kovács Ruben, Révész Máté Levente, Rostás Csaba
MILLIOMOSOK – 4.hely
Csapattagok: Bakró Maja Nikolett, Benke Hanna, Dezső Janka, Polák Dzsenifer Viktória

5-6. osztályos korcsoport
PROFITVADÁSZOK – 2.hely
Csapattagok: Ambrus Ferenc, Kolompár Róbert Dzsúlió, Kovács Balázs János, Rostás Attila Lorenzó, Terkovics András Mihály
ÜTŐS ÖTÖS – 4.hely
Csapattagok: György Nimród, Révész Dániel Zoltán, Török Anna, Török Kornél
KIRÁLYLÁNYOK – 5.hely
Csapattagok: Erős Hanna, Fazekas Mariann, Kiss Maja, Kovács Jázmin Glória, Zentai Zselyke

A 3-4. osztályos korcsoportban a GYÉMÁNTPILLANGÓK – Hedrich Bella, Karikó-Tóth Luca és Uhrin Lili 4.a osztályos tanulók – június 4-én részt vettek a budapesti országos döntőn.
Ezen a nagyszabású eseményen különféle izgalmas feladatok vártak rájuk, például Kahoot-kvíz, plakátkészítés és még sok más, ahol nem csak a pénzügyi tudásukra volt szükség, hanem a kreativitásukra és a csapatmunkára is. Végül országos 8. helyezést értek el, amire nagyon büszkék vagyunk. Köszönjük a szülők támogatását, a GAMESZ-nek a szállítást, Molnár Ildikónak a tanulók kíséretét.
Gratulálunk valamennyi tanulónak, aki részt vett az idei pénzügyi versenyen!


Karai Gáborné (felkészítő nevelő)

Harmadik hely a TISE emléktornán

2025. június 11-én rendezték hagyományosan a TISE ifjú labdarúgók emléktornáját, melyen idén is részt vett iskolánk labdarúgó csapata, és az előkelő harmadik helyen végzett.

A csapat tagjai: Gácsi Imre Márk, Török Zsolt, Kóródi Gábor Noel, Nádudvari Milán(8.a), Budai Sándor Andor, Hegedűs Viktor, Nádudvari Milán(7.a), Tóth Gergő.
Köszönjük a szállításban és szurkolásban nyújtott segítségét Danciu Dánielnek.
Eredmények a csoportban:
Öcsöd – Ószőlő 1-1 gól: Budai Sándor Andor
Öcsöd – Homok 7-0 gól: Budai Sándor Andor 2, Török Zsolt, Hegedűs Viktor 2, Gácsi Imre Márk, Kóródi Gábor Noel
Öcsöd – Cibakháza 1-1 gól: Nádudvari Milán(8.a)
Harmadik helyért:
Öcsöd – Kossuth Tiszaföldvár 7-0 gól: Nádudvari Milán(8.a) 2, Budai Sándor Andor 2, Kóródi Gábor Noel 2, Gácsi Imre Márk

Farkas Tibor

Családi délután az iskolában

2025. május 30-án délután tartottuk az Öcsödi József Attila Általános Iskolában az első családi napunkat. Az előző tanévekben a szülők köszöntésére az iskola honlapján került sor egy online anyák napi műsorral.
E mellett az idei tanévben újra gondoltuk ezt a kedves megemlékezést. Minden tanuló meghívóval készült a szülei, testvérei részére, mellyel mindenkit szeretettel vártunk egy közös családi délutánra a központi épületbe.
A délután a sportcsarnokban kezdődött Budainé Bajzáth Ibolya megnyitó beszédével, melyben köszöntötte a megjelent tanulókat, szülőket, vendégeket.
A köszöntő után több program közül lehetett választani. A sportcsarnokban közös táncolásra hívta a vendégeket Bencsik Noémi táncpedagógus, itt lehetett tollaslabdázni, majd akadálypályát építettek a testnevelő tanárok, mely kihívást gyerek-felnőtt egyaránt teljesíthetett. Lehetőség nyílt különleges sporteszközök kipróbálására is: a tornaterem-ben a rollert, fitlabdát, a szabadban a teqballt, trambulint.
A központi épület termeiben kapott helyett az agyagozás, a gyöngyfűzés, a családi társasjáték, a harisnyavirág készítés, a lötyi memória, a könyvtárban a papírszínház vonzotta a meséket kedvelőket. A háztartástan teremben lelkesen készítették a lakodalmi rostélyost, szentandrási perecet. A zsibongóban sokan játszottak az asztalitenisszel és a csocsóval, körülöttük szurkolók álltak.
Kolléganőnk, Osztrovszkiné Eszteró Ildikó tartásjavító tornára várta az érdeklődő gyereket és felnőtteket az egyik tanteremben. Mozgás közben jó tanácsokkal segítette a gyakorlatok helyes végrehajtását, bemutatta az egészséges életmódhoz szükséges helyes testtartást és felhívta a figyelmet a mozgás jelentőségére.
A szülők részére fontos téma előadásával készült Jordán Katalin címzetes rendőr őr-nagy:
• a függőségek prevenciója, a függőség kialakulása,
• a szenvedélybetegség kialakulása,
• az internetfüggőség veszélyei,
• a legális és illegális szerek használatának problémái.
Az ebédlőben zsíroskenyérrel, zöldségekkel, almával kínáltuk a résztvevőket.
A délutánt sok közös élménnyel gazdagodva zártuk.
Köszönjük a megjelenést és a szülői támogatást!

A képre kattintva megtekintheti a rendezvényről készült képeket

Budainé Bajzáth Ibolya

igazgató

Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

igazgatóhelyettes

D.Kis Zsolt Sándorné

igazgatóhelyettes

Vizsgabál 2025. 06. 02.

A 2024/2025. tanévi vizsgabálat 2025. 05.27-én tartottuk a Sportcsarnokban.
A Szilver Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai az intézményünk alsó tagozatos tanu-lóinak tartanak heti 1 órát a tanév során. A vizsgabálon a tanulók bemutatják milyen táncokat tanultak, milyen sokat fejlődtek az előző tanévhez képest.
A vizsgabálat Budainé Bajzáth Ibolya igazgatónő és a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében Szalkai-Szabó Gábor nyitotta meg.
Az 1-4. évfolyamos tanulók a következő táncokat mutatták be: country, angol keringő, Vuk, madison, tangó, rumba, cha cha cha, jive, bécsi keringő. A táncok alatt a közönség tapssal biztatta a kis fellépőket, mellyel máris mosolyt csaltak az arcukra.
A csoportok műsorai között láthattunk különtánc és versenytánc bemutatót is. Ezek a fellépések minden gyermek, felnőtt számára nagy élményt jelentettek és fejlődési lehe-tőséget is mutattak a tanulóknak.
A vizsgabál végén közös fotó is készült az összes gyermek és az oktatók részvételével.
Köszönjük a táncpedagógusok: Bencsik Noémi, Farkas Boglárka, Kovács Napsugár, Schwartz Péter munkáját és köszönjük a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola által biztosí-tott lehetőséget!
Köszönjük minden meghívott vendég megjelenését, mellyel emelték a rendezvény szín-vonalát!
A bevétel teljes összege a Diákönkormányzat számlájára kerül, mellyel a tanulók iskolai programjait támogatjuk.

A képre kattintva megtekintheti a rendezvényről készült képeket

D.Kis Zsolt Sándorné

igazgatóhelyettes

Megyei Diákolimpiai siker

2025. május 28-án rendezték a Diákolimpia Kis Iskolák labdarúgás megyei döntőjét, melyen a tavalyi évhez hasonlóan a mi iskolánk csapata nyerte el az első helyet! Ezzel a győzelemmel ismét az öcsödi gyerekek képviselik a megyét a Debrecenben megrendezésre kerülő országos döntőben.

A csapat tagjai: Gácsi Imre Márk, Kóródi Gábor Noel, Török Zsolt, Nádudvari Milán (8.a), Hegedűs Viktor, Nádudvari Milán (7.a), Budai Sándor Andor, Tóth Gergő.

Eredményeink:
Öcsöd-Homok 11-0 g.: Nádudvari Milán (8.a) 3, Budai Sándor Andor 3, Hegedűs Viktor 3, Kóródi Gábor Noel 2.
Öcsöd – Tiszaszentimre 2-2 g.: Kóródi Gábor Noel, Hegedűs Viktor
Öcsöd – Jászboldogháza 3-0 g.: Hegedűs Viktor, Kóródi Gábor Noel, Budai Sándor Andor
Öcsöd – Cibakháza 5-2 g.: Hegedűs Viktor, Kóródi Gábor Noel, Nádudvari Milán(8.a), Gácsi Imre Márk, Török Zsolt

Farkas Tibor

GYEREKNAP

Ebben a tanévben május 17-én, szombaton délelőtt tartottuk meg a Gyereknapot.
A gyülekező után az osztályok megreggelizhettek a kijelölt tantermekben.
A sportcsarnokban a rendezvény megnyitója után a programok ismertetése következett.
Ezután 3 – 8. évfolyamok a diákönkormányzat éves beszámolóját hallgatták meg, valamint a tanulók iskolai élettel kapcsolatos kéréseikre, javaslataikra kaptak választ az igazgatónőtől. Az 1. és 2. évfolyam közben bejárta a helyszíneket az udvaron és ki is kipróbálhatta a különféle játékokat.
Kilenc órától minden gyerek közel 20 helyszínből választhatott. Az idén a Sokadalom Játékpark elnevezésű társaság sokféle népi játékot hozott iskolánkba: óriás társas játékok, puzzle, többféle célba dobós, ügyességi, egyensúlyozó játék (pusztasí, gólyaláb), darts, horgászat, béka-pofozó. A skanzen részen különféle régi, nagymamáink által használt tárgyakkal, falusi munkákkal, tevékenységekkel ismerkedhettek a gyerekek. Ez a kisebbek körében nagyon népszerű volt, csakúgy, mint a trambulinozás és a körhinta. Kisebb-nagyobb csoportokban népi sorversenyekben is részt vehettek az érdeklődők. Mindezt a Szolnoki Tankerületi Központ finanszírozta.
A délelőtt folyamán mindenki két palacsintát ehetett a szülői munkaközösségnek köszönhetően. Az anyukák és apukák most is órákon keresztül fáradhatatlanul sütötték, kenték a finomságokat, az évszakhoz képest hűvösebb idő ellenére is. A gyerekek többsége nem is csak kettőt, hanem sokkal többet ehetett, mert bőven készült belőle. Üdítőt is kaptak, ami szintén nagyon ízlett a gyerekeknek. Ezúton is köszönjük.
Fél 12-től a fenntarthatósági témahét eredményhirdetése következett. A résztvevők átvehették megérdemelt jutalmaikat.
Örülünk, hogy az idén újra egy kicsit más játékokat is kipróbálhattak tanulóink. Mindenkinek, aki részt vett a megvalósításban, köszönjük ezt a szép napot.

A képre kattintva megtekintheti a rendezvényről készült többi fotót

DMSP

Élménysuli Tankerületi Népdaléneklő Verseny

Az idén 2025. május 16-án rendezte meg a Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola az Élménysuli Tankerületi Népdaléneklő Versenyt általános iskolás korosztály számára, melyen 13 tanulóval vettünk részt.
A verseny korcsoportok szerinti megoszlása:
Szólóének
I. korcsoport: 1-2. évfolyam
II. korcsoport: 3-4. évfolyam
III. korcsoport: 5-6. évfolyam
IV. korcsoport: 7-8. évfolyam
Kisegyüttesek:
I. korcsoport 1-4. évfolyam
II. korcsoport 5-8. évfolyam
Közös énekléssel, Balla Tibor citerakíséretével kezdtük a napot, a rendezvényt.
A produkciókat négytagú zsűri hallgatta meg. Balla Tibor, Varga Tamás és a település két könyvtárosa voltak a tagjai. A verseny után általános értékelést tartott a zsűrielnök, véleményezte az előadásokat. Arany, ezüst és bronz minősítést kaphattak az előadók.
A szünetben szendviccsel, gyümölcslével, a felkészítőknek kávéval is kedveskedtek a szervezők.
Az értékelés után, az oklevelek, jutalmak kiosztása következett.
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
Szólóének kategóriában:
II. korcsoport: Hedrich Bella és Rostás Rebeka Zsófia 4.a arany, Karikó-Tóth Luca 4.a bronz minősítést,
III. korcsoport: Zentai Zselyke 5.a kiemelt arany,
Kiss Maja 5.a arany,
Rostás Ramóna 6.b bronz,
Erős Neszta Amina 5.a és Erős Norman Noel 6.b bronz minősítést szerzett.
Kisegyüttesek kategóriában:
I. korcsoport: Öcsödi Trió (Hedrich Bella-Rostás Rebeka Zsófia-Kiss Dániel 4.a)– arany minősítést,
II. korcsoport: Öcsödi lányok (Erős Neszta Amina, Rostás Annabella 5.a) ezüst,
Öcsödi lányos trió (Erős Neszta Amina, Fazekas Mariann, Erős Hanna 5.a) ezüst,
ZsM Duó (Kiss Maja, Zentai Zselyke 5.a) ezüst,
Rostás Ramóna, Kolompár Angelika 6.b ezüst minősítést kapott.
Öcsödi versenyzőink igazán kitettek magukért, gratulálunk mindnyájuknak.

Cseh-Niczky Nikolett és Osztrovszkiné Eszteró Ildikó – felkészítők

A Fenntarthatósági témahét eseményei

A 2024/2025. tanévben április 7-11. között került megrendezésre a Fenntarthatósági témahét az ország iskoláiban, melynek állandó központi témái a fenntartható fogyasztás-fogyasztóvédelem és a hulladék-szelektív hulladékgyűjtés. Programjaink sokrétűek voltak, ezért nemcsak a témahét napjaira korlátozódtak, hanem a május 17-i gyermeknapig végezték a feladatokat az iskola tanulói.
Növényültetés:
Az 1. évfolyamos kisdiákok retket nevelnek a Deák úti iskola magaságyásaiban.
A 2. és 3. évfolyamosok a Juhász úti iskola virágoskertjét gondozzák, ápolják.
Szemétszedés: A felső tagozatos tanulók Hegedűs Árpád tanár úr vezetésével a település utcáit tisztították az eldobált hulladéktól. Összesen 58 zsák hulladékot szedett össze hat osztály. Közülük a legtöbbet az 5. a osztály gyűjtötte, ezért őket jutalmaztuk az iskolai gyermeknapon.
A környezetet-tudatosság jegyében új kukák kerültek kihelyezésre a központi iskola épületében, melybe a visszaváltható flakonokat, dobozokat helyezhetik tanulóink. Az ezek visszaváltásából származó összeget a diákönkormányzat használhatja fel.
A tudatos fogyasztói magatartásba beletartozik, hogy minél kevesebb műanyag bevásárló táskát használjuk. Ezért hirdettünk vászontáska díszítési versenyt, ahol egyénileg és csapatban is dolgozhattak a gyerekek. Rengeteg alkotás készült, melyekből a legjobbakat díjaztuk szintén a gyermeknapon.
1-2.évfolyam
1. helyeztett: Erdei Benjámin 2.b
2. helyezett: Farkas Patrícia Lorena, Farkas Tifani 2.a
3. helyezett: Dezső Hanna Zoé 2.b és Tóth Mira Melinda 2.b

3-4. évfolyam
1. helyezett: Kovács Eszter 3.b
2. helyezett: Rákóczi Rikárdó, Kurucz Lajos 3.b
3. helyezett: Nagy Adrienn 3.b

5-6. évfolyam
1. helyezett: Ungi Cintia, Kovács Jázmin Glória, Kovács László Benjámin, Kállai Debóra, Rostás János Rodrigó 5.a
2. helyezett: Komlós Dorka, Lestyán Boglárka, Zsadon Barbara, Tóth Nóra, Fazekas Kleopátra Angyalka 5.b
3. helyezett : Gácsi Klaudia, Földi Dzsesszika 6.a

7-8.évfolyam
1.helyezett: Sziládi Adrienn, Józsa Barbara, Molnár Vanda Vivien 8.a
2. helyezett: Tóth Gergő, Török Vencel, Rostás Sándor 7.a
3. helyezett Kóródi Gábor Noel, Budai Sándor Andor 7.b

Újdonság volt az idei témahéten indított ZöldOkos Kupa Tökmag verseny 3.-4. évfolyamosoknak szóló, saját iskolán belül megrendezésre kerülő 3 fordulós csapatverseny, amelyre a verseny megrendezését vállaló iskolák regisztrálhattak.
A 3. évfolyamon két csapat dolgozott Radácsiné Pákozdi Ágnes tanító néni vezetésével. A 4. évfolyamosok, viszont nagy örömünkre teljes létszámban jelentkeztek a vetélkedőre. Az ő fordulóik lebonyolítását és a verseny összesítését Gere Éva tanárnő végezte.

1. helyezett : Hedrich Bella, Ambrus Balázs, Karikó-Tóth Luca 4.a


2. helyezett: Kádár Hajnalka, Kovács Eszter, Kurucz Lajos, Nagy Adrienn, Nádudvari Dóra 3.b


3. helyezett: Benke Hanna, Bakró Maja Nikolett, Dezső Janka 4.b

Zöld munkacsoport

Karikó Katalin előadásán jártunk

Iskolánkból tizenöt tanuló kapott lehetőséget, hogy május 15-én, csütörtökön meghallgassa a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán Karikó Katalin előadását. A fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott kutató rendkívül motiváló, inspiráló volt hallgatósága számára. A résztvevő diákok a következő gondolatokat hozták magukkal útravalóul:

„Biztatott bennünket, hogy soha sem szabad feladni, ha erős maradsz, bármire képes lehetsz. Az életben vannak nehéz időszakok, de föl kell tudni állni.”
„ Nagyon biztató volt, hogy ő is egy hétköznapi emberből lett ismert tudós. Azt is elmondta, hogy ő is sokszor elbukott, de mindig fölállt és tovább ment. Sok versenyt nyert a középiskolában.”
„ Nekem a legfontosabb az volt, hogy soha nem szabad feladni. Ha kitűzünk egy célt, nem mindig fog sikerülni elérni akadály nélkül. Ő is egy hétköznapi emberből lett Nobel-díjas kutató. Rengeteg akadályba ütközött, de nem adta fel soha.”

(7.b)

„Tanulságos és szórakoztató előadás volt. Ráébresztett arra, hogy ha valami nem sikerül, akkor próbáljuk meg még egyszer, és ne adjuk lejjebb a céljainkat.”
„ Lépjünk ki a komfortzónánkból, akármilyen nehéz is, mert csak így tapasztalhatunk meg új dolgokat.”

(8.a)

A szegedi kirándulás

Izgatottan vártuk az osztálykirándulás napját! Május 14-én korán indultunk Szegedre.
Először a Móra Ferenc Múzeumot látogattuk meg. Nagyon sok érdekes termet néztünk meg, nekünk leginkább a természetismereti kiállítás tetszett. A Jégkori ember című tárlat segítségével az Altamira-barlang különleges történetét is megismerhettük, több tízezer éves pattintott kőeszközöket, jávor- és rénszarvascsontból készült tárgyakat is láttunk.
A kilátóba is felmentünk, ahonnan az egész várost megcsodálhattuk.
Déltől a Crazy Jump trambulinparkban ugráltunk egy jót. Mindenkinek egy speciális zoknit kellett felhúznia a trambulinozáshoz. Ezt követően szétnézhettünk és vásárolhattunk a környező üzletekben.
Programunk a Dóm téren folytatódott. A Fogadalmi templomba is bementünk, nagyon gyönyörű volt.
A templomtól a fagyizóba sétáltunk, ahol mindenki kedve szerint választhatott a finomságokból. Korzóztunk a Kárász utcában, átmentünk a Tisza felett a Belvárosi hídon. Fél négykor hazaindultunk Öcsödre.
Jó hangulatban telt el az utazás, még énekeltünk is!
Jövőre is szívesen mennénk Szegedre!
Köszönjük szüleinknek, és az Öcsödi Ifjúsági Természet-és Környezetvédelmi Alapítványnak a támogatást!

5.a osztályos tanulók

1848 m-es futóverseny

A hagyományokhoz híven idén sem maradhatott el az 1848-méteres elnevezésű futóversenyünk, amit a gyerekek minden évben nagy izgalommal várnak és teljesítenek. A szervezés már január-februárban elkezdődött, amikor az osztályok DÖK-képviselői, illetve az alsós évfolyamok osztályfőnökei összegyűjtötték a nevezők névsorát. A versenyt március közepén terveztük megrendezni, de az időjárás ebben a tanévben is közbeszólt. Végül közel 130 futni szerető diák mérettette meg magát a tavaszi szünet utáni első tanítási napon. A napsütéses időben a versenyzőket osztálytársaik és tanáraik is elkísérték a sportpályára szurkolóként. A versenyzők nagy lelkesedéssel és erőbedobással teljesítették a távokat.
Gratulálunk minden versenyző, futni szerető diákunknak!
Köszönjük az Öcsödi Sportegyesület segítségét!

Kurenda Zsanett (DÖK-segítő pedagógus)

Anyák napja 2025.

Idegen nyelvi verseny eredményei

Iskolánk tanulói 2025. március 7-én részt vettek a tiszaföldvári nyelvi versenyen. A német nyelvet tanuló diákjaink a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában, az angol nyelvet tanuló társaik pedig a Tiszaföldvári Kossuth Lajos Általános Iskolában mérték össze tudásukat közel 100 (német nyelvből), illetve közel 200 (angol nyelvből) nyelvtanuló társukkal a megyéből. A 4. évfolyamos tanulóknak 45 perc, felsőbb éves társaiknak 90 perc állt rendelkezésükre, hogy legjobb tudásuk szerint oldják meg írásban a játékos, változatos, összetett, olykor furfangos feladatokat, melyeket a nyelvi munkaközösség nyelvtanárai hosszú évek óta nagy gonddal és szakértelemmel állítanak össze.
Tanulóink lelkiismeretesen helyt álltak a megmérettetésen. Német nyelvből 6. évfolyamon Durda Noel Balázs, Farkas Maja, 7. évfolyamon Szeleczki Boglárka, Révész Botond és Rácz Gergely kamatoztatta tudását a versenyen. Angol nyelvből 4. évfolyamon Hedrich Bella, Hemrik Noel Lajos, Kovács Benett Ruben, 5. évfolyamon György Nimród, Kiss Tibor, Kolompár Róbert Dzsúlió, 6. évfolyamon Rostás Rubina Noémi, Koncz Tamara, 7. évfolyamon Kiss Izabella, Jakab-Anka Anasztázia, Vigh Dénes, 8. évfolyamon Nádudvari Milán és Rostás Gusztáv Mánuel adtak számot a tudásukról. György Nimród és Kiss Izabella kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhetnek.
Gratulálunk tanulóinknak a felkészüléshez, a részvételhez és az elért eredményekhez!

Kurenda Zsanett, Szalontainé Takács Tímea, Varga Tamás

nyelvtanárok

Matematika versenyek a 2024/2025. tanévben

Zrínyi Ilona Matematika verseny 2025
A versenyre való nevezés még az őszi időszakban megtörtént: ebben a tanévben 19 tanuló jelentkezett a megmérettetésre.
Az iskolai fordulót 2024. november 25-én rendeztük meg. A beküldött kódlapok javítása után 8 tanuló került be a második fordulóba, melyre Mezőtúron került sor 2025. február 21-én.
A második fordulóban iskolánkból
Szeleczki Boglárka 7.b osztályos tanuló teljesített a legeredményesebben, felkészítő nevelő: Kiss Istvánné
Számukra a versenyt kiíró szervezet küldte meg az Oklevelet, melyet a 2025. április 7-én tartott tanulógyűlésen adott át intézményünk igazgatónője.

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny 2025
A versenyen ebben a tanévben 38 tanuló vállalta a megmérettetést, 19 alsó és 19 felső tagozatos diák.
A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megrendezésére 2025. március 20-án, 10 órakor került sor iskolánk központi épületében. A verseny sajátossága, hogy a feladatokat az ország minden iskolájában és a környező országokban egyszerre, egy időpontban oldják meg a matematikában tehetséges, érdeklődő tanulók.
A 2-4. évfolyamos gyerekek 60 percig, míg az 5-8. évfolyamos diákok 75 percig dolgozhatnak a feladatok megoldásán. Ezután a válaszokat kódlapon kell jelölniük, melyeket javításra küldünk a verseny kiírói részére.
Minden tanuló emléklapot, tollat, kártyanaptárt, édességet, üdítőt kapott a verseny után.
A helyes megoldásokat már 25-én megnézhette a verseny honlapján minden résztvevő diák, majd az eredmények április 8-án kerültek nyilvánosságra.
Iskolánkból a legjobb helyezést elérő tanulók:
Szeleczki Bence 2.b osztályos tanuló, felkészítő nevelő: Nádudvari Piroska
György Nimród 5.a osztályos tanuló felkészítő nevelő: Karai Gáborné
Az oklevelek kinyomtatásra kerültek, majd a matematikát tanító pedagógusok adták át a gyerekeknek.
Köszönöm a diákok érdeklődését, kitartását, a kollégák felkészítő munkáját és versenyek lebonyolításában való segítségnyújtást!

D. Kis Zsolt Sándorné

igazgatóhelyettes

Tankerületi szavalóverseny az iskolánkban

Április 16-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg iskolánk a Tankerületi szavaló- és Regionális rovásírás versenyt.
A szavalóversenyen alsóban József Attila, felsőben Nagy László versek voltak a kötelezőek, szabadon választott versnek bármely, a korosztálynak megfelelő magyar költő versét választhatták a tanulók. Szép számmal jelentkeztek felhívásunkra, szavalók 9 iskolából, rovásírók három iskolából érkeztek, összesen több mint 60 versenyzőt és kísérőiket láttunk vendégül.
A megnyitót követően egy rövid műsorral emlékeztek meg diákjaink a költészet napjáról. Az eredményhirdetés előtt a versenyzőknek lehetőségük nyílt a Körös Tájházat megtekinteni, illetve a pedagógusok vezetésével kézműves foglalkozáson vehettek részt.
A szavalóverseny eredményei:
1-2. évfolyam:
1. Mohácsi Hanna ( Kunszentmárton )
2. Szelei András ( Kunszentmárton) és Debreceni Martin ( Cserkeszőlő)
3. Tolnai Gergő ( Öcsöd)

3-4. évfolyam:
1. Papp Diána ( Kunszentmárton)
2. Barabás Eszter ( Kunszentmárton)
3. Kádár Hajnalka ( Öcsöd )

5-6. évfolyam:
1. Burján Krisztina ( Tiszaföldvár )
2. Budai Benedek József ( Öcsöd )
3. Gácsi Klaudia Kinga ( Öcsöd )

7-8. évfolyam
1. Vákiv Liliána ( Cserkeszőlő)
2. Odor Emese ( Csépa )
3. Kósa Lotti Panna ( Cserkeszőlő)
Különdíj: Gál Dorka ( Martfű)

A zsűri tagjai voltak:
Alsós verseny: Gergulics Andrásné, Horváth Istvánné, Gere Lajosné
Felsős verseny: Farkas Judit, Osztrovszkiné Bata Gyöngyi, Séráné Domokos Györgyi
Ezúton köszönjük munkájukat.

Köszönjük a József Attila Nyugdíjas Klubnak, a Pantó Antal Hagyományőrző Egyesületnek, a Körös Tájháznak, a pedagógus kollégáknak, a szereplő gyerekeknek, hogy munkájukkal hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez!

Farkas Tibor

Regionális rovásírás verseny

2025. április 16.

Tíz évvel ezelőtt rendeztük meg először rovásírás versenyünket. 2020 kivételével minden évben meg is tudtuk tartani a szokásos módon, vagyis regionális versenyként. Változó volt az érdeklődés az évek során, de elmondható, hogy minden évben volt annyi jelentkező, hogy meg tudtuk rendezni.
Az idei versenyre nem sok tanuló jelentkezett, annak is a zöme a mi iskolánkból került ki. Az elmúlt év tapasztalatai alapján változtattam a feladatok mennyiségén és bekerült a hangos olvasás a szövegértés helyett.
A mi iskolánkon kívül a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola és a Tiszaföldvári Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói vettek részt a versenyen.
A hangos olvasás után a feladatok megoldására 45 perc állt rendelkezésre a tanulóknak, mely – a feladatok mennyiségének csökkentése után – elegendőnek bizonyult mindenki számára.

A feladatok megoldását Hegedűs Árpád tanár úr felügyelte

A feladatok megoldása után az értékelő bizottság tagjai elkezdték a feladatok javítását. Az elmúlt tanévhez képest a színvonal emelkedett: sokkal több jó megoldás volt, mint korábban. Az 5-6. osztályban és a 7-8. osztályban is a feladatok végrehajtására fordított idő döntött a végső sorrend eldöntésében.

Végeredmény:

3-4. osztály:
1. hely: Báthory Aliz (Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola)
2. hely: Rostás Csaba (Öcsödi József Attila Általános Iskola)
3. hely: Uhrin Lili (Öcsödi József Attila Általános Iskola)

5-6. osztály:
1. hely: Török Anna (Öcsödi József Attila Általános Iskola)
2. hely: Erős Hanna (Öcsödi József Attila Általános Iskola)
3. hely: Fazekas Mariann (Öcsödi József Attila Általános Iskola)

7-8. osztály:
1. hely: Sándor Márton (Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola)
2. hely: Báthory Anikó (Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola)
3. hely: Bordás Imre (Tiszaföldvári Kossuth Lajos Általános Iskola)

Farsang Miklós

Összefoglaló a csépai Járási Színjátszó- és Kórustalálkozóról

2025. április 15-én rendezték meg Csépán a VIII. Járási Színjátszó- és Kórustalálkozót, ahol összesen hét fellépő csoport mutatta be műsorát. A változatos program során a közönség könnyűzenei előadásokat, bábjátékot és színpadi jeleneteket is láthatott, így minden korosztály találhatott kedvére való műsort, akár a mesék világát idéző előadásokban is.
A József Attila Általános Iskola énekkara már többedik alkalommal vesz részt ezen a rendezvényen, ahol idén is színvonalas produkcióval bűvölte el a közönséget.
Az esemény végig jó hangulatban zajlott, a fellépők lelkesedése és a közönség szeretetteljes fogadtatása igazán emlékezetessé tette a napot. Szendvicsebéd és üdítő elfogyasztása után, minden fellépő csapat emléklappal, édességgel és jókedvvel távozott a helyszínről.

Cseh-Niczky Nikolett

KÖRÖS-KÖRÜL NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY

2025. április 14-én rendezte meg az V. „Körös-körül” Kistérségi Népdaléneklési versenyt a Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskola. A helyszín az előző évekkel ellentétben most a kunszentmártoni József Attila Könyvtárban volt a jelentkezők magas létszáma miatt (közel 60 fő vett részt).
A versenyt az általános, alapfokú művészeti és középiskolai képzésben résztvevő tanulók számára hirdették szólóének és kisegyüttes kategóriában, melyet korcsoportok szerint értékeltek.Szólóének:
I. korcsoport: 1-2. évfolyam
II. korcsoport: 3-4. évfolyam
III. korcsoport: 5-6. évfolyam
IV. korcsoport: 7-8. évfolyam
V. korcsoport: középiskola
Kisegyüttes:
I. korcsoport: 1-4. évfolyam
II. korcsoport: 5-8. évfolyam
III. korcsoport: középiskola
Sok szép népdalt hallhattunk a délelőtt és a koradélután folyamán. A produkciókat szakmai zsűri hallgatta meg. Amíg meghozták a döntést, addig a résztvevők (gyerekek és kísérők egyaránt) szendvicsebédet, szörpöt fogyaszthattak. Az értékelést, jutalmak kiosztását követően igény szerint személyes konzultáción véleményezte a zsűri az előadásokat. Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

Szólóének kategória II. korcsoportban:
Hedrich Bella 4.a bronz minősítést,
Karikó-Tóth Luca 4.a ezüst minősítést,
Rostás Rebeka Zsófia 4.a

III. korcsoportban:
Rostás Ramóna 6.b bronz minősítést szerzett.

Kisegyüttes kategóriában
I. korcsoportban: Hedrich Bella, Rostás Rebeka Zsófia, Kiss Dániel 4.a arany minősítést,
II. korcsoportban:
Rostás Ramóna, Kolompár Angelika 6.b ezüst minősítést,
Erős Neszta Amina, Szirom Lilla Viktória, Kovács Jázmin Glória, Rostás Annabella 5.a bronz minősítést,
Erős Neszta Amina, Fazekas Mariann, Erős Hanna 5.a ezüst minősítést,
Kiss Maja, Zentai Zselyke 5.a ezüst minősítést kapott.

Cseh-Niczky Nikolett és Osztrovszkiné Eszteró Ildikó

felkészítők

Sikeres szereplés a kerékpáros versenyen

2025. április 4-én iskolánk tanulói részt vettek a Kunszentmártonban megrendezett kerékpáros közlekedésbiztonsági versenyen.
Az 5–6. osztályos tanulók a „Ki a mester kétkeréken?” kategóriában indultak. Szilágyi Imre 5.a, Durda Noel és Nádudvari Dániel 6.b osztályos tanulók elméleti és gyakorlati tudásukat mérték össze a többi diákkal. Közülük Szilágyi Imre harmadik helyezést ért el, amihez ezúton is gratulálunk.
A 7–8. osztályosok – Kóródi Gábor 7.b, Tóth Gergő 7.a és Nádudvari Milán 8,a osztályos tanulók – a „Kerékpáros Iskola Kupa” keretében versenyeztek. Itt is nagyon szép eredmények születtek: Kóródi Gábor első, Nádudvari Milán a második helyen végzett.
A „Kerékpáros Iskola Kupa” megyei fordulója 2025. április 11-én Szolnokon, a Reptárban került megrendezésre, amelyen iskolánkat Nádudvari Milán nyolcadik osztályos tanuló képviselte. A verseny során elméleti és gyakorlati feladatokban kellett bizonyítani a kerékpáros közlekedéshez szükséges tudást és ügyességet. Tanulónk szép teljesítményt nyújtva a középmezőnyben végzett, és értékes tapasztalatokkal gazdagodott. Gratulálunk a részvételhez és az elért eredményhez!

Hegedűs Árpád

Helytörténeti kiállítás megtekintése avagy „Ki volt Juhász Béni?”

Március közepén iskolánkból több osztállyal (5.a 5.b. 7.b 8.a) is ellátogattunk a templomban rendezett kiállításra, amelynek fő témája Juhász Benjámin lelkipásztor életének, és a szabadságharcban betöltött szerepének bemutatása volt.
Jordán Ágnes helytörténész izgalmas előadásából számos érdekességet megtudhattak a gyerekek az öcsödi lelkészről. Ágika mesélt arról is, hogy Juhász Béni 1848-ban megalapította a helyi nemzetőrséget, majd a szabadságharc honvédje lett, tábori papként a nemzetőröket segítette. A szabadságharcban betöltött szerepe miatt soha többé nem állhatott a szószékre, de haláláig tanította az öcsödieket. A róla készült festményt nagy élmény volt összehasonlítani a templom falán nemrég átadott emléktáblával.
A kiállítás anyagából az is kiderült, hogy a lelkipásztor buzdító szavait követve Öcsödről 132 nemzetőr szállt táborba, holott a vármegye ennél jóval kevesebb nemzetőr kiállítására kötelezte a települést. A régi használati eszközök, képek, könyvek felkeltették a diákok érdeklődését, külön élményt jelentett, hogy néhányan még a kezükbe is vehették a múlt tárgyi emlékeit. Sokan tettek fel kérdéseket, amikre Ágika szívesen válaszolt.
Köszönjük a lehetőséget, hogy megtekinthettük ezt a kiállítást!

Bertókné Enyedi Éva

A magyar költészet napjára emlékeztünk

József Attila idén lenne 120 éves, április 11-én ünnepeltük őt és a magyar költészet napját. Ebben a hónapban a verseké volt a főszerep: a helyi szavalóverseny és tankerületi szavaló- és rovásírásverseny mellett költészet napi emlékműsorral róttuk le tiszteletünket iskolánk névadója előtt.
Az intézmény tanulói verses-zenés ünnepi összeállítással köszöntötték a költészet napját társaik, tanáraik, és a József Attila Emlékház községi ünnepségének résztvevői örömére. Kómár Adrienn, Schudabek Alex 8.a, Török Zsolt, Szeleczki Boglárka, Lestyán Barbara, Kóródi Gábor, Farkas Melissza 7. b, Gácsi Klaudia 6.a, Kolompár Angelina 6.b és Rostás Csaba 4. osztályos tanulók tolmácsolásában irodalmi összeállítást hallhattunk. József Attila méltó utódjaként ebben az évben Nagy László költő verseit hívtuk segítségül a megemlékezéshez. Az iskola énekkara megzenésített versekkel színesítette az előadást. Felkészítő pedagógusok Baginé Tóth Erika és Cseh-Niczky Nikolett voltak.
A műsort követően Molnár András polgármester úr és Jordán Ágnes, az Emlékház vezetője mondtak köszöntőt, majd az intézmények képviselőivel együtt megkoszorúzták az emlékhelyet. A program zárásaként kihirdették a költészet napi rajzpályázat nyerteseit. A díjazott illusztrációk kiállítása megtekinthető az Emlékházban.

Baginé Tóth Erika

A Tájházban jártunk

A tavaszi szünet előtti napokban több osztállyal is meglátogattuk a Tájházat. A kiállításon megtudtuk, hogy a Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület a Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör” pályázatai közül a gyöngyfűzést és a papírfonást indította el az elmúlt évben. Ez alkalommal a két szakkör keretében elkészült alkotásoknak adott helyet a Tájház.
Mindkét kézműves tevékenységnek profi vezetőik voltak. A papírfonókat Tóthné Rebeka irányította, akivel a gyerekek a Tájházban is találkozhattak. Rebeka néni sok érdekes információt osztott meg a jelenlévőkkel, megmutatott néhány fogást is, amit az érdeklődők ki is próbálhattak. Szebbnél szebb használati tárgyakat láthattunk, de akadtak dísztárgyak is, amelyek az ünnepek hangulatát fokozhatják.
A gyöngyfűzők szakkörvezetője Erdei Györgyi volt, aki hozzáértően és türelmesen fordult a tagokhoz. A helyszínen Gergulics Andrásné mesélt a gyöngyfűzés rejtelmeiről, a vicces helyzetekről, amiket a gyönyörű gyöngysorok készítésekor éltek meg. A meseszép nyakláncok, fülbevalók, az egyedi kokárdák, karláncok lenyűgöztek mindegyikőnket.
Köszönjük szépen, hogy bepillantást kaphattunk a szakkörök munkáiba, megcsodálhattuk az egyedi kézműves alkotásokat!

Bertókné Enyedi Éva

RAJZPÁLYÁZAT

Az öcsödi József Attila Emlékház és Helytörténeti Gyűjtemény idén is rajzpályázatot hirdetett József Attila egy-egy versének illusztrálására.
Pályázni egyénenként maximum 2 db A/ 4-es vagy A/ 3-as nagyságú, szabadon választott technikával készült képpel/képekkel lehetett.
Az 1-4. osztályosoktól az Altató, az 5-8. osztályosoktól pedig a Szép nyári este van című költeményhez várták az illusztrációkat.
Az elkészült pályamunkákat Zubor Erika, helyi alkotóművész zsűrizte.
Az eredményhirdetésre 2025. április 11-én, pénteken a költészet napi megemlékezés után, a József Attila Emlékház és Helytörténeti Gyűjteménynél került sor, ahol a gyerekek nagy örömmel vették át a jutalmakat.
Mivel az alsó tagozatról rekordszámú rajz született, az elbírálás osztályonként történt.
1.a
I. Erős Luca
II. Bastyur András Marcell
III. Kanalas Vanessza

1.b
I. Erős Adél
II. Bódi Barbara
III. Tóth Olivér

2.a
II. Tolnai Gergő
III. Török Zsombor

2.b
I. Rostás Sámuel Gábor
II. Dezső Hanna Zoé
III. Makula Nelli Róza
Mucsi Gergő

3.b
I. Nagy Adrienn
Kovács Eszter
II. Kádár Hajnalka
III. Fazekas Aliz Eszter
Kovács Lara

4.a
I. Csikász Evelin
II. Uhrin Lili
III. Pikkel Menyhért Márk
Különdíj: Hedrich Bella

4.b
I. Polgár Melissza
II. Polák Dzsenifer
III. Megyola Jázmin

A rajzok megtekinthetők a József Attila Emlékházban.

Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

„Játsszunk együtt!”

Ezt a mottót választotta a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Mű-vészeti Iskola április 10-én megrendezett vetélkedőjének. A csapatversenyre két alsó és két felső tagozatos tanuló nevezhetett, olyanok, akik SNI vagy BTMN szakvéleménnyel rendelkeznek. Iskolánkat Kiss Zsolt Patrik (3.b osz-tály), Polák Dzsenifer (4.b osztály), Terkovics András ( 5.b osztály) és Salya Kinga (6.b osztály) tanulók képviselték.
Nagy izgalommal indultunk a versenyre, mert iskolánk még nem vett részt ezen a megmérettetésen és hatalmas örömmel, rengeteg élménnyel tér-tünk vissza.
Játékos, vidám és mégis sokszor nehéz feladatokat találtak ki a ver-senyszervezők. Mivel Szolnok városa alapításának 950. évfordulóját ünnep-li, ezért a feladatok egy része ehhez a témához kapcsolódott. Például: szavak kiegészítése után ábécérendbe kellett azokat tenni, hogy Szolnok címere lát-hatóvá váljon, utána pedig a kivetített kép alapján kellett a legpontosabban kiszínezni a címert. De volt alapműveletek végzése is, ahol a számokat búzá-val teli ládákban található kulcsok rejtették. A verseny lényege a tagok együttműködése volt, amit Patrik, Dzseni, Andris és Kinga remekül teljesí-tett.
A 6 feladat megoldása után terápiás kutyák, Zete, a labrador és Keve, a spániel szórakoztatták a gyerekeket.
A 17 induló iskolából csapatunk a fantasztikus 5. helyen végzett. Gratulálunk a csapattagoknak!
A mi mottónk ezek után: „ Jövőre is ott leszünk!”

Zeitler Róbert Józsefné

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

Az immár 28. alkalommal meghirdetett Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen iskolánkban 26 felső tagozatos tanuló vett részt ebben a tanévben.
Az 1. forduló feladatait február 26-án és 27-én online, az iskolában oldották meg a versenyzők.
Az első fordulóban részt vett összesen 18600 tanuló közül 6200 versenyző folytathatta a versenyt a 2. fordulóban. Teljesítményük alapján iskolánk nyolc tanulója került be a megyei fordulóba, mely március 24-én délután került lebonyolításra. A feladatsorokat az iskolában, online oldották meg a versenyzők.
Török Anna, Zentai Zselyke, György Nimród, Ambrus Ferenc, Fazekas Kleopátra Angyalka 5. osztályos, Gácsi Klaudia Kinga 6. osztályos, Kiss Izabella és Sápi Amanda 7. osztályos tanulók becsülettel helyt álltak.
A versenyszabályzat értelmében Magyarországon minden megyéből évfolyamonként 1 fő I. helyezett tanuló jut be az országos döntőbe, ez sajnos egyikőjüknek sem sikerült. A tanulók a verseny szervezőitől oklevelet, az iskola jóvoltából pedig könyvjutalmat kaptak.
Köszönjük a tanulók és a felkészítő nevelők munkáját. Teljesítményükhöz szívből gratulálunk!
Idézem a verseny szervezőinek köszönetnyilvánítását: „Köszönjük mindannyiuknak önzetlen és áldozatos munkájukat, amelyet anyanyelvünk értékeinek megőrzéséért, a digitális kultúráért, valamint a XIII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megvalósulásáért végeznek.”

Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

intézményi szervező

Tavaszköszöntő Ünnep

A Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület április 4-én immár negyedik alkalommal rendezte meg Tavaszköszöntő Ünnepségét. A rendezvény alkalmat ad arra, hogy a település lakossága bepillantást nyerjen a helyi óvodában, általános iskolában, a környékbeli zeneiskolákban folyó munkába. Iskolánk tanulói több műfajban is színpadra álltak, és színvonalas produkciót mutattak be:
– Zentai Zselyke 5.a – gitár a Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskola növendéke
Felkészítő tanár: Bozsik Márton
– Török Zsombor 2.a
Szeleczki Bence 2.b
Boldizsár Gergő 5.a
Török Anna 5.a
Szeleczki Csaba 5.b
A szarvasi Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola zongorista tanulói
Felkészítő tanár: Ifj. Cseh András
– Iskolánk Énekkara
Salya Kinga, Halász Dominika, Halász Patrícia, Bakró Miranda, Kovács Luca, Rostás Ramóna – 6.a
Polák Hajnalka, Koncz Tamara – 6.b
Kovács Jázmin, Erős Neszta Amina, Kiss Maja, Zentai Zselyke, Szirom Lilla Viktória, Rostás Annabella – 5.a
Karvezető: Cseh-Niczky Nikolett
– Szavalat:
Dajkó Lilla Fanni 1.a – Felkészítő nevelő: Erdei Györgyi
Kádár Hajnalka 3.b – Felkészítő nevelő: Molnárné Vig Judit
Kómár Adrienn – Felkészítő nevelő: Baginé Tóth Erika
– Népdal
Hedrich Bella, Rostás Rebeka Zsófia, Kiss Dániel – 4.a
Felkészítő nevelő: Osztrovszkiné Eszteró Ildikó

Köszönjük a tanulók és a felkészítő nevelők munkáját. További sok sikert kívánunk a jövőben is!

Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

Felsős szavalóverseny az Öcsödi József Attila Általános Iskolában

Áprilisban nemcsak a tavaszt köszönthetjük, hanem a magyar költészetet is, amit Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepelnek országszerte.
A magyar költészet napja alkalmából 2025. április 2-án ünnepi szavalóversenyt rendeztünk a felső tagozatos tanulók számára, hogy felidézzük a költők jelentőségét, a versek lélekemelő szépségét. Ez alkalommal a szülők számára is nyitottá tettük programunkat, így ők is részesei lehettek gyermekük izgalmas pillanatainak, sikerélményének.
A jelentkezők feladata egy kötelező és egy szabadon választott vers előadása volt. Ebben az évben ünnepeljük Nagy László születésének 100. évfordulóját, így a kötelezőként kijelölt versek tőle származtak: 5-6. évfolyamon a Dióverés, míg 7-8. évfolyamon a Csönd című művét hallgathattuk meg. A szabadon választott vers bármely magyar költő korosztálynak megfelelő alkotása lehetett.
A zsűri tagjai, Osztrovszkiné Bata Gyöngyi, Tóthné Nádudvari Judit és Kézsmárkiné Szabó Ildikó tanárnők az értékelés során kiemelték a tanulók maximális felkészültségét, örömmel tapasztalták meg, milyen komolyan és felelősséggel álltak ki versmondóink a közönség és a zsűri elé.
A versenyen, amelyen 21 tanuló vett részt, a következő eredmények születtek:
5-6. évfolyam:
I. Gácsi Klaudia Kinga 6.a (felkészítője: Baginé Tóth Erika)
II. Budai Benedek József 5.b (felkészítője: Bertókné Enyedi Éva)
III. Kolompár Angelina és Rostás Ramóna 6. b (felkészítője: Baginé Tóth Erika)
IV. Fazekas Mariann 5.a (felkészítője: Bertókné Enyedi Éva)
7-8. évfolyam:
I. Kómár Adrienn 8. a (felkészítője: Baginé Tóth Erika)
II. Szeleczki Boglárka 7.b (felkészítője: Baginé Tóth Erika)
Mindkét kategória 1. és 2. helyezett versenyzője képviselheti iskolánkat a szintén helyben megrendezésre kerülő József Attila Tankerületi Szavalóversenyen. A helyezettek az iskola és a Diákönkormányzat támogatásával könyvjutalmat és oklevelet kaptak eredményes szereplésükért. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!

Baginé Tóth Erika

magyartanár

Költészet napi szavalóverseny az alsó tagozaton

Április 1-én rendezte meg az alsós munkaközösségünk hagyományos, költészet napi szavalóversenyét.
Idén iskolánk névadójától, József Attilától választottuk a kötelező verset, hiszen 120 éve, 1905. április 11-én született.
Az 1. és 2. évfolyamosok A kanász, a 3. és 4. évfolyamosok a Nyár című versét szavalták. A szabadon választható vers egy életkori sajátosságoknak megfelelő magyar költő verse volt. A nyolc alsó tagozatos osztályból 24 tanuló nevezett.
Eredmények:
1- 2. évfolyam:
1. Dajkó Lilla Fanni 1.a
2. Tolnai Gergő 2.a
3. Erős Luca 1.a
Szeleczki Bence 2.b

3- 4. évfolyam:

1. Kádár Hajnalka 3.b
2. Benke Hanna 4.b
3. Rostás Pál Ezékiel 3.a
Kovács Eszter 3.b

A tankerületi szavalóversenyen iskolánkat Dajkó Lilla Fanni, Tolnai Gergő, Kádár Hajnalka és Benke Hanna képviselik.
Köszönöm szépen a zsűritagok, Horváth Istvánné nyugdíjas kolléganőnk, Bertókné Enyedi Éva tanárnő és D. Kis Zsolt Sándorné igazgatóhelyettes munkáját, valamit kollégáimnak a tanulók felkészítését.

Zeitler Róbert Józsefné

munkaközösségvezető

A XII. ORSZÁGOS WASS ALBERT EMLÉKVERSENYEN JÁRTUNK

2025. március 28-án, immár XII. alkalommal került megrendezésre a Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ szervezésében a Wass Albert Emlékverseny.
A rendezvény Ünnepi Istentisztelettel kezdődött, majd az iskolai kórus gyönyörű éneke zengte be a templomot. Ezt követően Budai Ferenc főigazgató úr mondott köszöntőt, majd Butyka Béláné tagintézmény-igazgató ismertette a verseny programját és bemutatta a pedagógusokból, tehetségfejlesztő szakemberekből, művelődésszervezőkből és lelkészekből álló zsűrit.
A templomban került sor a Wass Albert meséihez kapcsolódó Illusztrációs rajzpályázat eredményhirdetésére is. Idén 83 alkotás érkezett a versenyre.
A megnyitó Wass Albert szobrának megkoszorúzásával folytatódott a templomkertben.
Idén a vers- és prózamondó versenyen 33 intézményből érkeztek az általános- és középiskolás tanulók, összesen 99 versenyző várt az izgalmas, méltó megmérettetésre szerte az országból. Voltak, akik Pécsről, Miskolcról, Kaposvárról érkeztek, de budapesti, debreceni gyerekek is voltak.
Iskolánkból Erős Hanna és Zentai Zselyke utazott el a színvonalas eseményre. Hanna a Tavaszi séta, Zselyke a Rózsaszirmok című verset szavalta. Mindketten egyéniségükhöz illeszkedő művet adtak elő. Lelkiismeretesen felkészültek, sokat gyakoroltak. Kellő átéléssel, magabiztosan álltak a háromtagú zsűri elé. Ez alkalommal nem sikerült helyezést elérniük, mégsem éreztek csalódottságot, hiszen egy erős mezőnyben remekül szerepeltek. A szervezők emléklappal és csokoládéval jutalmazták őket és a felkészítő tanárukat is. A verseny ünnepi eredményhirdetéssel zárult.
Budainé Bajzáth Ibolya igazgatónő igazgatói dicséretben részesítette Hannát és Zselykét.
Ezúton is szeretnénk megköszönni iskolánk Diákönkormányzatának az anyagi támogatását és Erős Hanna szüleinek, hogy segítségükkel kényelmesen és gyorsan eljutottunk Törökszentmiklósra.

Bertókné Enyedi Éva

felkészítő

Tanulóink írták

Cirkuszi kirándulás

Reggel viszonylag korán indultunk el Budapestre a cirkuszba. Az út egy kicsit hosszú volt, mivel nem kis távolságot tettünk meg, de így is nagyon gyorsan elrepült az idő. Amikor kinéztem az ablakon láttam az elsuhanó fákat és házakat mellettünk. Az égen ott virítottak a
nap sugarai is. Felhőknek nyoma sem volt.
Mikor végre beértünk a városba, látszott, hogy ott sosincs nyugalom vagy pihenő,
mivel mindenfelé kocsik suhantak az úton, a járdán pedig a járókelők sétálgattak a jóidőt
élvezve. A cirkuszhoz érve még nagyobb forgalomra lettünk figyelmesek. Rengeteg busz állt
meg a közelben, és gyerekek özönlöttek oda mindenfelől. Bejutni sem volt könnyű, hiszen a
sor is rettentő hosszú volt, így haladni sem nagyon tudtunk. Beléptünk az épületbe, ahol elénk
tárult a hatalmas előtér tele kisebb árusokkal. Jobbról és balról is két hatalmas lépcső
húzódott a közepén egy vörös szőnyeggel, melyek a nézőtérre vezettek. Itt egy kicsit várnunk
kellett, mivel még nem kezdődött a műsor. Addig is gyönyörködni tudtunk a rengeteg
kiállított tárgyban.
Az idő hamar eltelt, így elfoglaltuk a helyünket a hatalmas nézőtéren, ami körbeölelte
a színpadot. Mi a Cirkuszherceg című előadást néztük végig, ami arra a kérdésre épült fel,
hogy mi a cirkusz titka. Ezt mutatták be rengeteg érdekes és vicces előadással. Az én
személyes kedvencem a legutolsó produkció volt, ami az Extreme light névre hallgatott. De
ezen kívül még nagyon sok humoros előadást láthattunk, mint például amikor egy
“kajacsata” alakult ki a nézők és a bohóc között. Ám akkor volt okunk igazán izgulni, amikor
9 méter magasan, biztosító kötelek nélkül trükköztek egy kifeszített kötélen az artisták.
A hazavezető út a korábbihoz hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy mindenki
kellőképpen elfáradt, így már nem volt akkora hangzavar a buszban. Mindenki pihent vagy
éppen zenét hallgatott, és erre a felejthetetlen napra gondolt.

Kómár Adrienn

8.a osztályos tanuló

A tavasz első bajnoki mérkőzése

Márciusban újra elkezdődött a bajnokság bő két hónap kihagyás után. Jászárokszállásra utaztunk a tavaszi szezon első mérkőzésére.
Nagyon jó hangulatban telt az utazás, míg meg nem érkeztünk. Azután mindenki megkomolyodott, az öltözőben síri csend vonult végig, még a szívünk
dobbanását is lehet hallani. Dávid, az edzőnk elmondta, hogyan állunk fel, és beosztotta a kezdő csapatot. Mindenki csendben ülve figyelt rá. 10 perc múlva
kimentünk bemelegíteni. Eközben az ellenfelet néztük, hogy ki hogyan játszik, mik a gyenge pontjaik. Körülbelül pár perc volt a mérkőzés kezdetéig, amikor megjelentek
a bírók. Leigazoltattak, hogy mindenki ott van-e.
Elkezdődött a mérkőzés. Mi tudtuk, hogy nem vagyunk esélyesek, de kitartóan védekeztünk, és magunkhoz ragadtuk az irányítást. A 20. perc környékén megtört a
gólcsend, Kovács Dávid a házi gólvágónk pontot szerzett. Még mindig nálunk volt az irányítás, a 25. percben óriási ziccert hagytunk ki. Egy cselsorozat után a csatárunk
lőhetett volna gólt, és ezzel 2-0-ra vezettünk volna, de a hazaiak védője a gólvonal előtt mentett. Így ők álltak fel az elég nagy nyomásból, és egy védelmi hibát kihasználva kiegyenlítettek. 1-1-es állással mentünk a szünetre, ahol megbeszéltük, min kellene változtatni. Boldogan, feltüzelve mentünk ki a pályára, mindenki szeme előtt a győzelem lebegett.
Sajnos a második félidőt nem mi irányítottuk. A hazaiak gyorsan elléptek 2 góllal. Marcinak a nagy védése is kellett, hogy egy darabig ne nőjön a két csapat közötti különbség. A második félidő felénél járhattunk, amikor a hazaiak cseréltek, és mi már nagyon elfáradtunk. A 70. percben a hazaiak újra a hálóba találtak és megint növelték előnyüket. Azután újabb góllal beállították a 4-1-es végeredményt. Ekkor
már én nem lehettem a pályán, mert egy kisebb sérülést is összeszedtem.
Dávid a vereség ellenére is nagyon elégedett volt velünk. Legközelebb megmutatjuk!

Nádudvari Milán

8.a osztályos tanuló

A Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskola versenyeredménye

A Víz Világnapja- Rajzpályázat

A Víz világnapja alkalmából a BácsVíz Víz-és csatornaszolgáltató Zrt. és a Szabó Gyula Művelődési Központ rajzpályázatot hirdetett, amelyre a Tiszazug felső tagozatos diákjai pályázhattak. A rajziskolás tanulók is nagy lelkesedéssel készültek erre az alkalomra. Pályázati munkával készült: Budai Benedek, Erős Hanna, Fazekas Mariann, György Nimród, Kómár Adrienn és Szeleczki Boglárka. A zsűri tagja volt: Tankó Anita grafikus, illusztrátor, Kézsmárki László a BácsVíz Zrt. vezetője és Dobos Annamária a Szabó Gyula Művelődési Ház munkatársa. A díjkiosztó ünnepségre 2025.03.21-én került sor a Szabó Gyula Művelődési Központban. Kómár Adrienn I. helyezést ért el, Fazekas Mariann különdíjban részesült.
Az ünnepségen készített fényképeket a Szabó Gyula Művelődési ház honlapján megtekinthetik.

Molnár Adrienn

rajztanár

NEMZETI ÜNNEP

2025. MÁRCIUS 15.

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is a 4. évfolyam készült műsorral a március 15-i megemlékezésre. A két osztályból önkéntes alapon szerveződött a szereplők csoportja.
Hogy a kisebbek is megértsék az ünnep lényegét, egy meséhez hasonló egyszerűsített történetben olvasta fel egy kislány az eseményeket. A verses összeállítás után egy dal és az események felidézése következett. A 12 pont követeléseinek felsorolása közben minden szereplő 1-1 piros, fehér tulipánt, illetve zöld rozmaringágat tett 4 vázába.
Ezután a „pesti utcán lévő járókelők” elevenítették meg a korabeli nap eseményeit, amikor Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt.
A 4 narrátor a szabadságharc további történéseit idézte fel. A seregbe való verbuválást 6 „huszár” tánca jelenítette meg. A verbunk egyszerű lépései közben a lányok énekelték a talpalávalót a hangszeres kíséret mellé. A tánc után egy rövid versből megismerhettük a huszárélet szépségeit.
Egy rövid filmvetítés után – mely az ünnep lényegét foglalta össze – minden szereplő egy-egy verssort elmondva jött vissza a színpadra a záróképhez. Kiss Kata: Magyar vagyok című dalát együtt énekelték a színpadon az énekesnővel, miközben a dalhoz tartozó kivetítést nézhették a nézők. A Szózat meghallgatásával zártuk a műsort.
A szereplő 4. évfolyamosok névsora:
4. a
Ambrus Balázs
Boldizsár Bence
Csikász Evelin
Farkas Amira Lolita
Hedrich Bella
Karikó-Tóth Luca
Kiss Dániel
Kovács Adrienn
Murányi Ferenc
Nagy István Bálint
Rostás Rebeka Zsófia
Uhrin Lili

4.b
Bakró Ketrin Hanna
Bakró Maja Nikolett
Benke Hanna
Dezső Janka
Gácsi Dávid Bence
Hemrik Noel Lajos
Matécsik Alexandra Klára
Mezei István Krisztofer
Polák Dzsenifer Viktória
Révész Máté Levente
Rostás Csaba

Zeitler Róbert Józsefné és Osztrovszkiné Eszteró Ildikó

felkészítők

Damjanich-napok területi szavaló- és énekverseny

A Cibakházi Damjanich János Általános Iskola hagyományaihoz híven szavaló- és énekversenyt hirdetett 4-8. évfolyamosoknak 2025. március 11-e délutánjára. A produkciókat 2 szakmai zsűri hallgatta meg. Az egyik a szavalókat, a másik az énekeseket értékelte. Felváltva hallgathattunk verset (magyar költő alkotását) és éneket (egy népdalt és egy 48-as dalt). A rendezvénynek a cibakházi művelődési ház adott helyet. A fellépők és kísérőik megvendégeléséről is gondoskodtak, míg a két zsűri meghozta döntését.
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
Szavalásban: Dezső Janka 4.b
Benke Hanna 4.b, aki 3. helyezést ért el.
Éneklésben: Hedrich Bella 4.a, 2. helyezést,
Rostás Rebeka Zsófia 4.a, első helyezést ért el.
Gratulálunk mindegyiküknek.

Zeitler Róbert Józsefné és Osztrovszkiné Eszteró Ildikó

felkészítők

Jótékonysági akció

Iskolánk közössége idén második alkalommal csatlakozott a március 3. és 15. között megszervezett #nemluxustaska elnevezésű gyűjtéshez. A kampány keretében a szervezők arra buzdították a segíteni vágyókat, hogy a már nem használt, de jó állapotban lévő női táskájukat töltsék meg higiéniás termékekkel rászoruló nők számára. „Mert mindenki megérdemli a higiéniát!”
Iskolánk diákjai, az ő szüleik, valamint az intézmény dolgozói is aktívan hozzájárultak a gyűjtéshez. Fontos üzenete a gyűjtésünknek az odafordulás, az empátia és a segíteni vágyás képességének kifejezése. Ezért is vagyunk büszkék a gyűjtésben részt vevők önzetlen felajánlásaira, ami 13 táskát, azaz remélhetőleg 13 rászoruló nő örömét is jelenti.
A gyűjtést támogatók név szerint:
4. évfolyam: Hedrich Bella, Kovács Adrienn, Nagy István Bálint, Pikkel Menyhért Márk, Dezső Janka, Révész Máté Levente
5. a osztály: Erős Hanna, Kiss Maja, Révész Dániel Zoltán, Rostás Annabella, Rostás Benjámin, Szirom Lilla Viktória, Török Anna, Török Kornél, Zentai Zselyke
5. b osztály: Bódi Gyula, Rostás Alex
6. b osztály: Kolompár Angelina, Kovács Luca
7. a osztály: Kiss Izabella, Révész Botond Lajos
Pedagógusok: Budainé Bajzáth Ibolya, Osztrovszkiné Bata Gyöngyi, Baginé Tóth Erika, Zeitler Róbertné, Osztrovszkiné Eszteró Ildikó, Szalontainé Takács Tímea, Légrádiné Pápai Tünde, Bertókné Enyedi Éva, Kurenda Zsanett
Hálásan köszönjük a nélkülöző nők nevében is a gyűjtést támogatók segítségét!
Köszönet a szállításban való közreműködésért Farkas Tibornak és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium illetékeseinek.

Bertókné Enyedi Éva, Kurenda Zsanett

szervezők

Néhány diák a felajánlók közül.

„Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési minősítő verseny

Az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja népdaléneklő versenyt hirdetett3-11. évfolyamig. A vármegyei döntőnek a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola adott otthont 2025. február 28-a délutánján. Négy korcsoportban mérhették össze tudásukat a tanulók.
KORCSOPORTOK:
I. korcsoport: 3-4. évfolyam
II. korcsoport: 5-6. évfolyam
III. korcsoport: 7-8. évfolyam
IV. korcsoport: 9-11. évfolyam
KATEGÓRIÁK: 1. Szólóének
2. Kisegyüttes (maximum 3 fő)
3. Énekegyüttes (4-8 fő)
A produkciókat szakmai zsűri hallgatta meg. Kiemelt arany, arany, ezüst és bronz minősítést
kaphattak az előadók. 23 iskolából érkezett több mint 100 versenyző (Szolnok, Szandaszőlős, Rákóczifalva, Jászberény, Inárcs, Tiszafüred, Fegyvernek, Törökszentmiklós, Pusztamonostor, Karcag, Jászárokszállás, Cserkeszőlő, Öcsöd) Az énekegyüttesek produkcióját az iskola aulájában mindenki meghallgathatta. Rövid szünet után két-két korcsoport énekesei (szólók és kisegyüttesek) külön teremben mutathatták be dalaikat.
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
I. korcsoportban szóló kategóriában: Hedrich Bella 4.a ezüst minősítést, Rostás Rebeka Zsófia 4.a arany minősítést,
I. korcsoportban kisegyüttes kategóriában (Öcsödi trió): Hedrich Bella, Rostás Rebeka Zsófia, Kiss Dániel 4.a arany minősítést kaptak. Öcsödi versenyzőink mindent megtettek a sikerért, gratulálunk mindegyiküknek.

Osztrovszkiné Eszteró Ildikó

felkészítő

Az iskola könyvtárát heti rendszerességgel látogatják a tanulók és pedagógusok a nyitvatartási időben. A 4. osztályosok is örömmel fedezték fel a könyvtár kis közösségi helyét. Legtöbben a 4., 5. és 6. osztályokból járnak rendszeresen: helyben olvasnak, könyveket kölcsönöznek, leülnek barátokkal beszélgetni, társasjátékot játszani, kreatívkodni, tanulni, továbbá a szervezett könyvtári foglalkozások aktív résztvevőiként.
Az első félévben a könyvtárlátogatók nagy örömére új könyveket tudtunk vásárolni a Szolnoki Tankerület támogatásával, így 150 000 Ft értékben bővült a gyűjtemény népszerű gyermek- és ifjúsági irodalommal.

Farsangi mulatság az öcsödi iskolában

Iskolánk egyik legszínesebb hagyománya a farsangi télűzés, ami a községünkben is minden évben várva várt esemény. Külön nagy szeretettel hívtuk a szülőket, és a leendő első osztályosokat kis ünnepségünkre, aki nagy örömünkre szép számmal megjelentek. A hírelésben négy bátor 6. osztályos diák segített, akik több intézményt is meglátogattak a hét elején.
A vízkereszttől húshagyókedd éjféléig, a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtig tartó időszakot vidám lakodalmak, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. Február 20-án ezt elevenítették fel az iskola tanulói, pedagógusai egy nyitó műsorral, a maskarások bemutatkozásával és a közös farsangi felvonulással.
Idén a 6. osztályosok készültek egy hagyományokat megjelenítő verses, táncos előadással: Bak Szilvia, Gácsi Klaudia Kinga, Garai Márkó Krisztofer, Hegedűs Viktor,
Koncz Tamara Mónika, Kozák Sára, Molnár Milán, Polák Hajnalka Nikolett, Rostás Rubina Noémi, Szirom Ferenc Dominik 6. a osztályos és Balog Renátó, Durda Noel Balázs, Kolompár Angelina, Nádudvari Dániel, Rostás János Krisztián, Rostás Ramóna, Salya Kinga, Váradi Lorenzó 6. b osztályos tanulók nyújtottak emlékezetes produkciót.
A tavaszt hívogató dalok, táncok kicsalták a felhők közül a napot a hideg időben. Betekintést nyerhettünk, hogyan csúfolták ki a pártában maradt leányokat, agglegényeket.„Minden leánynak szép rózsa, szegfű, minden legénynek a hátára seprű!”
„Minden leánynak füstös kemence, minden legénynek tág öblű pince!”

Nagy sikert aratott a tuskóhúzás, amikor vénleánynak öltözött legények kötélnél fogva egy fatuskót húztak a pártában maradt leányok kicsúfolására. Nem maradhatott el a kiszebaba körülhordozása sem, amivel jelképesen lezárták a farsangot és a telet.

Minden évfolyam egy-egy kisorsolt szín szerint tervezte és valósította meg ezen a farsangon a jelmezeket. A színes kavalkád valódi karneváli hangulatot eredményezett, melyet a község érdeklődői is megcsodálhattak a felvonulás alkalmával. A kitartó kiabálás, hangzavar reméljük, megtette a hatását: a tél futva menekül a közelgő jó idő elől.

A hagyományok bemutatását követően a diákok kedve szerint, már inkább modernebb formában folytatódott a mulatozás: a sulidiszkó szervezői igazán színvonalas programot kínáltak a táncos kedvű gyerekeknek, amit a szokásos zsákbamacska és büfé egészített ki.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni a zsákbamacska-felajánlásokért Kolompár Sándornak, az iskola dolgozóinak, illetve köszönjük a Szülői Munkaközösség osztályonkénti felajánlásait is. A farsangi program bevétele a Diákönkormányzat pénztárát gazdagította.

Benke Jánosné és Baginé Tóth Erika szervezők

Magatartás/ Szorgalom verseny

A 2024/2025. tanév I. félévi Magatartás/Szorgalom versenyének eredménye a táblázatban látható.
Az alsó tagozatban az 1. a osztály jutalma egy társasjáték és egy csomag építőjáték volt, melyet a kicsik nagy örömmel fogadtak és azonnal birtokba vettek.
A felső tagozatban az 5.a és a 7.b osztály jutalma pizza volt, melyet a tanulók jó étvággyal fogyasztottak el.
Ezúton is köszönjük az öcsödi AVIA Burgerező támogatását.

Sulihír


Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny területi fordulója

A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2024–2025. tanévre meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5–8. évfolyamos tanulói részére.
2024. december 11-én iskolánk is megrendezte a válogatót, amelyen az 5-6. évfolyamosok között Zentai Zselyke 5.a osztályos, a 7-8. évfolyamosok között Kiss Izabella 7.a osztályos tanuló ért el első helyezést.
A Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola szervezte meg 2025. február 6-án a területi fordulót, ahol Zselyke és Izabella képviselhette iskolánkat. A verseny résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A közel harminc diák több mint négy órán keresztül versengett, majd a háromtagú zsűri ünnepélyes keretek között kihirdette az eredményt. Zselyke és Izabella nagyon lelkiismeretesen felkészültek, előadásuk közben figyeltek a hangképzésre, szöveghűségre. Mindketten kiemelkedő olvasási, előadói képességgel rendelkeznek. A zsűrivel való kapcsolattartást is megvalósították. Az idei mezőny nagyon erős volt. Helyezést ez alkalommal nem sikerült elérniük, de teljesítményükre büszkék lehetünk! Emléklapot és csokoládét kaptak a verseny végén. Méltón képviselték az Öcsödi József Attila Általános Iskolát. Gratulálunk nekik!
Szeretnénk köszönetet mondani Komlós Ivettnek és Osztrovszki Károlynak, akik sokat segítettek abban, hogy kényelmesen eljuthassunk a versenyre!

Bertókné Enyedi Éva

magyartanár

Játék a szavakkal

Januárban ünnepeltük a Magyar kultúra napját. 2025-ben, a reformkor 200 éves évfordulóján mindez még hangsúlyosabb. Ebből az alkalomból könyvtári
klubunkban is felidéztük az 1844-ben hivatalossá vált magyar nyelv jelentőségét, amely szerves része kultúránknak.
Anyanyelvünk nemcsak gyönyörű, de játékos is. Egy szórakoztató nyelvi fejtörőkből és műveltségi kérdésekből összeállított online vetélkedőre gyűltünk össze a 6-7-8. évfolyamokat képviselő 18 tanulóval. Elsősorban olyan diákok kaptak itt lehetőséget, akik általában érdeklődéssel fordulnak a nyelvtani ismeretek felé, az órákon eredményesen szerepelnek. A csapatok a Kahoot online játékalapú tanulási platform segítségével mérhették össze tudásukat. A 20 kérdésből álló kvíz megoldásában a nyelvérzék mellett a logikus gondolkodás és a gyorsaság is
szerepet kapott. A sokszor humoros nyelvtani feladványok mellett az utolsó pontban mindannyian elgondolkodhattunk, melyek a legszebb magyar szavaink.
Minden csapat kiválóan teljesített, a virtuális dobogóra a 7. b osztályos lányok, Szeleczki Boglárka, Lestyan Barbara és Farkas Melissza Éva állhattak fel.

Baginé Tóth Erika

könyvtáros

Magyar Kultúra Napja

2025. január 23-án ünnepi műsorral emlékeztünk meg a Magyar Kultúra Napjáról.
Cseh-Niczky Nikolett, iskolánk énektanára és Cseh András zenetanár zenés összeállítását a felső tagozatos tanulók és nevelők a Művelődési Házban tekintették meg.
Először a kultúra szó jelentéséről, az emléknap eredetéről, a Himnusz keletkezéséről hallhattak röviden a gyerekek. Ezután a zene birodalmába kalauzolt el bennünket az előadás. A gyermekdaloktól indulva a népdalokon, magyarnótán keresztül a kortárs zenéig sokféle műfajból adtak ízelítőt az előadók. A hallgatóságot közös énekléssel többször is bevonták az interaktív előadásba.
Felnőtt és gyermek számára egyaránt maradandó élményt nyújtott a műsor. Köszönjük.

Öveges-program – laborfoglakozások a szarvasi gimnáziumban

2025. január 21-én az Öveges-program keretében két izgalmas természettudományos órán vettünk részt Szarvason, a gimnáziumban a hetedik és a nyolcadik osztályos tanulók egy csoportjával. A fizika órán folyékony nitrogénnel végeztünk látványos és érdekes kísérleteket, amelyek lenyűgöztek mindenkit. Biológia órán pedig a mikroszkóppal való munka rejtelmeibe nyertünk bepillantást, közelebbről is megismerve a tudományos eszköz használatát. Ez a nap igazán különleges és tanulságos élményt nyújtott mindannyiunk számára!
Ezúton köszönjük a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium vezetésének, hogy lehetővé tették a tevékenységközpontú foglalkozásokon való részvételt.

Hegedűs Árpád

szaktanár

Látogatás a Körös Tájházban

 

( Amikor a Tájház mesélni kezd )

 

2025. január 13-án az Öcsödi József Attila Általános Iskola 4. a osztályos tanulóival elsétáltunk a helyi Körös Tájházhoz. Technika és életvitel óránk témája a régi konyhai berendezések, eszközök tanulmányozása, összehasonlítása volt, a mai változatokkal. Régen a konyha a családi élet központja volt, a közös étkezések és munkák helye. Megfigyeltük, milyen meghatározó berendezések, eszközök játszottak szerepet az akkori emberek életmódjában.
A gyermekek lelkesedéssel toppantak be a tájház ajtaján, ahol a középső konyhai rész az utcára néző ,,tiszta szoba” után helyezkedett el. Sokan nem ismerték a sparheltet, aminek praktikusságát régen jól kihasználták: fával fűtöttek benne, a tetején főztek, a ,,ler” részében sütötték az ételeket.
A nagymamáink, dédnagymamáink konyháját idézte a vitrines, általában zöldre festett konyhaszekrény és a stelázsi. Számunkra ,,kincseket” rejtettek : parazsas vasalót, réz mozsarat, szódásüvegeket, komatálat, tálalóedényeket, cserép köcsögöket, amiben a tejet altatták.
Az asszonyok szőtte vásznak a háztartásokban voltak leginkább használatosak: lebbencsszárító abrosz, szakajtókendő, sütőruhák, abroszok, kéztörlő kendő monogrammal. Öcsödön jellemző volt a dupla csíkos technika, a színvilág piros-fehér volt.
A szemfülesebb tanulók észrevették a kemence ajtaját is a konyhában, aminek búbos része, a konyhából nyíló kisebb lakószobában volt látható. Milyen jó lehetett régen mellette melegedni, finom ételeket enni, amik megfőttek és megsültek benne! A hideg téli estéken bebújni a ,,sut” részébe , hallgatni a kukorica szár pattogását, s a petróleum lámpa fényénél hallgatni a vidám, tréfás, tanulságos történeteket! Nem csak a kemence melegét lehetett érezni, hanem a család szeretetét, összetartó erejét is.
A szobából, egy kisebb ajtón át értünk a kis éléskamrába. Disznótoroztunk: fateknőt, kézi hurka és kolbásztöltőt, húsdarálót, bödönöket láthattunk, megnéztük a vesszőből font tojástartót, a kupujkát. A módosabb gazdák több tehenet is tartottak, így elmaradhatatlan volt a sajtár, amibe fejték a tejet. Megfigyeltük az evőeszközöket, amik alumíniumból készültek, és a kétserpenyős mérleget.
Sajátos helyi ízlés vezette a tárgyak megformálását, születését. Őseink ezt illesztették be a tárgyi világukba. Gyorsan változó világunkban a hagyományaink folyamatosan módosulnak, változnak, új szokások születnek, de a népszokások értékrendjükben magasztosabbak, mint a mai szokásaink, még ha idejét múltak, akkor is. Az itt élő emberek ehhez a tájhoz ragaszkodtak, ahol őseink letelepedtek, s a múlt hagyománya szerves részt képez a ma világában is. A népi hagyományok nem csak a kultúra megőrzése miatt fontosak. Az események, szokások, ünnepek abban segítenek, hogy a közösséget összetartsák.
Köszönjük szépen a Pantó Antal Hagyományőrző Egyesületnek, hogy megvalósíthattunk egy ,,élő” Technika és életvitel tanórát a Körös Tájházban. Köszönjük Bata Gáborné Erzsike néni segítségét, hogy megismerhettük a népi építészeti értékű épület sajátosságait, az eszmei értékű berendezési és használati tárgyakat. A helyi kultúra sajátosságait be tudjuk építeni az életünkbe, s a népi tudást, amit kaptunk, ,,örököltünk”, megbecsüléssel tudjuk tovább adni a fiatalabb generációnak.

Légrádiné Pápai Tünde

tanító

Fenyőünnep

December 14-én, szombaton tartottuk karácsonyi műsorunkat, melyre a 3. évfolyamos tanulók készültek szívet, lelket melengető ünnepi műsorral. Az előadás helyszíne, a tornacsarnok is ünnepi díszbe öltözött. A szereplők verses, zenés, táncos előadásukkal az ünnepvárás időszakát varázsolták elénk. Az advent a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon kezdődik és karácsony napjáig tart. Legfontosabb szimbóluma az örökkévalóságot és a megváltás fényét jelképező adventi koszorú. Az adventi vasárnapokon meggyújtott négy gyertya a hitet, a reményt, az örömet, illetve a szeretetet szimbolizálja. Az előadáson jelképesen tánccal és szerepjátékkal is felidézték a gyertyagyújtás meghitt hagyományát. Az adventi időszak jeles napok egész sorát foglalja magába:

– December 6. Miklós napja – Ezt a napot vidám verssel, mókás tánccal idézték meg a gyerekek.

– December 13. Luca napja – Ezen a napon kezdték faragni tizenháromféle fából a Luca széket, de sok más népi hagyományt is megjelenítettek a gyerekek szerepjátékukban.

A műsor zárásaként körtáncban gyönyörködhettek a vendégek.

Karácsonyi Angyal ablakodba szálljon,
nézzen be Tehozzád, s szeretetet lásson.
Betlehem csillaga Terád vigyázzon,
s mindnyájatokat a Jóisten megáldjon!”
BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
A videó felvételt Kovács János készítette az iskolai ünnepségen. Köszönjük szépen a segítségét.

Molnárné Víg Judit

Radácsiné Pákozdi Ágnes

osztályfőnök

osztályfőnök

A képre kattintva megtekinthető a többi fotó.

ADVENTI VÁSÁR

Iskolánk történetében első alkalommal került sor december 14-én az Adventi Vásár megrendezésére. A szervezés már jóval az adventi időszak előtt megkezdődött: gyerekek, iskolai dolgozók és szülők mind azon fáradoztak, hogy igényes, kreatív saját készítésű ajándéktárgyakat, dekorációt készítsenek a vásárra. Igazi ünnepváró hangulatban kezdődött a vásárunk: a 3. évfolyam tanulói olykor vidám, mégis megható műsorukkal nyitották meg a rendezvényt, emelve annak ünnepélyességét. A műsor végén még a hóesés is megörvendeztette a jelenlévőket. Az ünnepi műsor után kezdetét vette a vásár a szépen feldíszített sportcsarnokban, az iskola aulájában és ebédlőjében. A sportcsarnokban szebbnél szebb kézműves ajándékok – bőr, papír-, fa- és textil tárgyak, gyertyák, karácsonyfadíszek, ékszerek, mézeskalács, asztali díszek töltötték meg a standokként szolgáló asztalokat. Széles kínálatuk, valamint a hangulatba illő programok nagy sikert arattak és sok vendéget vonzottak. Nagy népszerűségnek örvendett az osztályok és szülők által összeállított zsákbamacska is. Jó volt látni, hogy a gyerekek milyen jó érzéssel árusították az általuk készített portékákat. Az iskola épületében a fiatalabb korosztály örömére nem maradt el a kézműveskedés sem, a gyerekek saját készítésű képeslap alkotásával bontakoztathatták ki kreativitásukat. Színező, valamint arcfestés is fokozta a gyerekek önfeledt vidámságát. Nagy sikere volt a karácsonyi játékteremnek is, ahol az érdeklődők karácsonyi egy-perc-és-nyersz-jellegű játékokat próbálhattak ki. Az aulában a szépen díszített karácsonyfa mellett a fotófal és a jókívánságfal járult hozzá a vidám percekhez és az emlékezetes pillanatok megörökítéséhez. Az ebédlőben tartott sütivásárban rengeteg finom sütemény közül válogathattak az oda látogatók: muffin, mézes krémes, kókuszgolyó, mézeskalács és sok egyéb fajta sütemény talált gazdára rövid időn belül. Meleg tea, szörp, a háttérben szóló karácsonyi zene, a sok boldog gyermek arca, a jó beszélgetések és egy cseppnyi együttlét jellemezte a délelőttöt. Úgy érezhettük, hogy mindenkinek szívet-lelket melengető feltöltődés volt ez a sok munka és a téli hideg ellenére. A hatalmas munka és befektetett energia, a gyerekek, dolgozók, szülök közös munkája és tenni akarása meg lett a hozadéka: közös erővel szép összeget sikerült gyűjtenünk a Diákönkormányzatnak és az osztályoknak, melyet a jövőben a gyerekek javára fogunk fordítani.

Kurenda Zsanett

szervező

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás szívvel köszönjük Mindenkinek az elmúlt hetek munkáját, az ajándékok készítését, a vásáron a sok szorgos kéz segítségét és az önzetlen felajánlásokat!
Köszönjük a szülői munkaközösség tagjainak, hogy támogatták kezdeményezésünket. Példamutató lelkesedéssel vetették bele magukat a közös munkába, akár az ajándéktárgyak elkészítéséről, a zsákbamacskák összeállításáról, vagy a süteménysütésről volt szó. Főleg az alsó tagozatos osztályoknál nélkülözhetetlen volt a segítségük az árusításnál is.
Köszönjük a partner szervezeteinknek, helyi vállalkozásoknak, hogy felajánlásaikkal segítették rendezvényünket. Támogatott Bennünket a Sárkány ABC, Szilágyi Imre – Barkácsbolt, a Sarok ABC, a Tóth József Alapszolgáltatási Központ Idősek Otthona, a Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület tárgyalkotói és tagjai, név szerint: Csonkiné Boldizsár Márta, Bencsik Márta, Tóth Lajosné, Bata Gáborné, Gál Imréné, Pákozdi Antalné.
Köszönjük kollégáinknak, pedagógusoknak, az oktatást közvetlenül segítő munkatársaknak, technikai dolgozóknak, hogy fáradhatatlanul szervezték a munkát, tartották a kapcsolatot a szülőkkel, ötleteikkel, pozitív hozzáállásukkal segítették a szervezést.
Köszönjük iskolánk tanulóinak, a gyerekeknek, hogy nevelőik irányításával elkészítették az ajándéktárgyakat, a nagyobbak pedig még a dekorálásban is részt vettek.
Úgy gondoljuk, hogy ez a sok közös munka, tenni vágyás, egy irányba mutató akarat, pozitív energia máris hatalmas nagy nyereség, melyet a későbbiekben is tudunk majd kamatoztatni.
Budainé Bajzáth Ibolya
igazgató

D. Kis Zsoltné

Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

igazgatóhelyettes

igazgatóhelyettes

A képre kattintva megtekinthető az összes fotó.

 

Köszönetnyilvánítás

December hónap folyamán több alkalommal kapott intézményünk, a tanulók és a dolgozók ajándékot, melyet ezúton is köszönünk! Télapóra, december 6-án az Öcsödi Nagyközségi Önkormányzattól érkezett minden osztály számára édességcsomag. Karácsony alkalmából Szilágyi Gábortól kaptak a telephelyek egy-egy fenyőfát, melyet a gyerekek díszítettek folyamatosan majd az utolsó tanítási napon a Deák Úti és a Juhász B. úti telephelyen kisorsoltak a pedagógusok a tanulók között. Szintén karácsony alkalmából a Szülői
munkaközösség minden tanuló részére szaloncukrot és egy-egy ceruzát ajándékozott.

Karácsonyi hangverseny

2024. december 17-én rendeztük intézményünkben a Szarvasi Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Öcsödi Tagozatának hagyományos karácsonyi hangversenyét. A hangszeres zene és ének mindannyiunk szívét, lelkét megtöltötte, a karácsonyi készülődést, az adventi várakozást még szebbé tette. A zeneiskolás növendékek közös énekléssel zárták a hangversenyt.

A fellépő tanulók a következők voltak:
1. Szeleczki Bence
2. Török Zsombor
3. Karikó-Tóth Luca
4. Boldizsár Gergő
5. Török Anna
6. Szeleczki Csaba
7. Szeleczki Boglárka
8. Török Zsolt
9. Nádudvari Milán
10. Nyíri Ákos
11. Nyíri Zalán
12. Balogh Szabolcs

Köszönjük a felkészítő pedagógusok: Vitális Éva, Cseh András, Soós Tibor és a hangversenyt levezető Czibulya Zsuzsanna munkáját.


Versenyeredmény

A Mezőtúri Református Kollégium 2024 novemberében hirdette meg a Benkő Gyula Alkotói Pályázatot, melynek egyik témája „Az év emlőse, a vadmacska” volt.
A rajzpályázaton Budai Sándor Andor 7.b osztályos tanuló első helyezést ért el. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Farsang Miklósnak a szép eredményhez.
Iskolavezetés

Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny az Öcsödi József Attila Általános Iskolában

A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2024–2025. tanévre meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5–8. évfolyamos tanulói részére.
2024. december 11-én iskolánk is megrendezte a területi fordulót megelőző válogatót, amelyre a felső tagozatosok közül 18 diák jelentkezett. A leglelkesebbek az 5-6. évfolyamosok voltak, akik tizenegyen képviselték osztályaikat. A verseny résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. Ez alkalommal a szülők számára is nyitottá tettük programunkat, így ők is részesei lehettek gyermekük izgalmas pillanatainak, sikerélményének.

A zsűri tagjai – Rasztik Józsefné, Tóthné Nádudvari Judit és Kézsmárkiné Szabó Ildikó tanárnők a versenyzők teljesítményének értékelésekor a következő szempontokat vették figyelembe: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd. A produkciók értékelésekor a zsűri elnöke kiemelte a tanulók maximális felkészültségét, dicséretreméltó helytállását, illetve felhívta a figyelmet a gyakorlás, az olvasás fontosságára.

A verseny helyezettjei a következők:
5-6. osztály:
I. Zentai Zselyke 5.a osztály, felkészítője: Bertókné Enyedi Éva
II. Gácsi Klaudia Kinga 6. a osztály, felkészítője: Baginé Tóth Erika
III. Kiss Tibor 5. b osztály, felkészítője:Bertókné Enyedi Éva

7-8. osztály:
I. Kiss Izabella 7. a osztály, felkészítője: Osztrovszkiné Bata Gyöngyi
II. Rostás Gusztáv Manuel 8. a osztály, felkészítője: Baginé Tóth Erika
III. Szeleczki Boglárka 7. b és Jakab-Anka Anasztázia 7. a osztály, felkészítő: Baginé Tóth Erika és Osztrovszkiné Bata Gyöngyi

A területi fordulóban Szolnokon Zentai Zselyke és Kiss Izabella képviselheti iskolánkat és településünket, amelyhez sok sikert kívánunk. A helyezettek könyvjutalmat és oklevelet kaptak eredményes szereplésükért. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!
Baginé Tóth Erika
magyartanár
az iskolai forduló szervezője

Tornagyőzelem Tiszaföldváron

December 11-én rendezték meg a Homoki sportcsarnokban az Ifjú TISE labdarúgók emlékére rendezett labdarúgó tornát. Iskolánkat a hetedik és nyolcadikos fiúkból álló csapat képviselte. A fiúk esélyeshez méltóan, egymás után másodjára, veretlenül, kapott gól nélkül nyerték meg a tornát.
Eredményeink:
Öcsöd – Csépa 2-0
Öcsöd – Révay EGYMI 9-0
Öcsöd – Ószőlő 6-0
Öcsöd – Martfű 0-0
döntő: Öcsöd – Tiszakürt 2-0
A gólkirály is a mi csapatunk tagja, Kóródi Gábor lett 7 találattal.

A csapat tagjai: Kóródi Gábor, Gácsi Imre, Török Zsolt, Nádudvari Milán, Budai Sándor, Vigh Dénes, Nádudvari Milán, Tóth Gergő
Farkas Tibor

Modern festési technika bemutatása

2024. 12. 09-én délután kézműves foglalkozást tartottam a vállalkozó kedvű 2. osztályos gyerekek számára. A tanulók a Paint Pouring – Csurgatásos akrilfestés technikájával ismerkedhettek meg. Nagy érdeklődéssel fogadták a Juhász Béni úti művészpalántáink ezt a fajta festési technikát. Védőfelszerelésként gumikesztyűt húzva vetettük bele magunkat a munkába. Természetesen mindenki nyakig a festékben teljesedett ki, élvezettel kiválasztva az alapszínt és a hozzá megfelelő színeket, amit aztán hajszárító segítségével fújtunk különböző formákra. Használtunk hozzá cellaaktivátort, illetve szilikonolajat is a még érdekesebb lyukacsos hatás elérése érdekében. Száradás után a képekből az adventi vásáron is igyekeztünk értékesíteni párat, ami sikeresen meg is történt. Bízom benne, hogy megszületett bennük az alkotás, festés utáni vágy. Második félévben a foglalkozás folytatásában agyagozni fogunk.

Huszti-Kóré Tímea

a 2.a osztály osztályfőnöke

Mikulás nap a Központi Iskolában

Ezen a napon idén is útjára indult Mikulásunk a krampuszaival, melynek során meglátogatták az Önkormányzatot, a Bázis Konyhát, az Idősek Otthonát, ahol a dolgozóknak és az ott élőknek egy rövid műsorral és szaloncukorral kedveskedtek, amit mindenhol örömmel fogadtak. A telephelyeken a kisiskolások verssel és dalokkal várták a Mikulást és kis csapatát. Délután két órára a nyolcadik évfolyam rövid műsorral készült a központi épületben tanuló gyerekek és tanáraik számára. Az előadáson az osztály nagy része szerepet vállalt, lelkiismeretes készülődésüknek meglett az eredménye, közönségük nagy tapssal díjazta. A műsor után nyitott a büfé, a zsákbamacska és a diszkó. A büfében a szülők mellett segédkeztek a gyerekek is, ahogy a zsákbamacska osztásánál is lehetett számítani rájuk. A diszkóban a gyerekek kitáncolhatták és kitombolhatták magukat. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, reméljük mindenki jól érezte magát.

 

Varga Tamás  
osztályfőnök  

Mikulásváró ünnepség a Juhász Béni úti iskolában

December 6-án nagy volt az izgalom az iskolában. Már reggel a kapuban azt kérdezték tőlem a gyerekek, hogy mikor jön már a Mikulás. És amikor megérkezett, egy kis tanulónak az volt az első szava:
-Hű, Ő tényleg igazi!
Úgy éreztem, ezért már érdemes volt felkelni.
Aztán délután pontosan 13 órakor megérkezett hozzánk a Mikulás. Minden osztály kedveskedett neki és két kísérő manójának táncos, verses műsorokkal. Sokan rajzot is készítettek.
A csodás előadások után a Télapó a névsorokat felolvasva átadta a gyerekeknek csomagjaikat. Ezek után elköszöntek tőlünk, siettek a többi kisgyermekhez. Az ünnepség után kezdődött a szintén nagyon várt buli. Beállítottuk a hangfalat és a zenét a diszkófénnyel együtt. Így kezdetét vehette a tánc. Úgy láttam, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. A szülők jóvoltából rengeteg finomságot fogyasztottak tanulóink, amit ezúton szeretnénk megköszönni.
Bízunk benne, hogy jövőre is eljön hozzánk a nagyszakállú Télapó!

Huszti-Kóré Tímea

telephelyfelelős

Mikulás járt a Deák úti általános iskolában

2024. december 6-án, Miklós napján a Deák úti általános iskolában minden gyermek, sőt még a felnőttek is várták a Mikulást. Télapós színezőkkel, kézműves munkákkal szépült az iskola épülete, a gyerekek gyakorolták az énekeket. Kora reggel mindenki úgy sürgölődött, mint a Mikulás megannyi segédje. Mindenki ünnepi hangulatban volt.
Hagyományainkhoz híven, délelőtt a 8. osztályosok Télapója és segítői ellátogattak az első osztályokba is. A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták őket. A Télapó nem érkezett üres kézzel, minden tanulónak hozott egy kis ajándékot, segédjeitől kedves ünnepi verseket hallottunk. Köszönjük a Mikulásnak és csapatának ezt a különleges és szívhez szóló élményt!
Ebéd után vártuk a messze földről érkező Mikulást. A gyerekek énekléssel csalogatták a terembe őt és a krampuszait. Mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy végre megkapja a csomagját, és néhány szót válthasson személyesen a Mikulással. Köszönjük a Szülői Munkaközösségnek a szervezést, a messziről jött Szabó Attila Télapónak és krampuszainak a felejthetetlen pillanatokat!
A délután ünnepi hangulatban folytatódott. A gyerekek kíváncsian bontogatták a csomagokat, izgalom, kíváncsiság és öröm tükröződött a csillogó szempárokban. Sokat énekeltünk, játszottunk, táncoltunk, mindenki jól érezte magát.
Szent Miklós legendája minden évben újra éled: a püspök minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította, tanított, és szeretetet hirdetett. Életéről számos legenda ismert, ezek alapján formálódott az évszázadok során a Mikulás alakja, aki piros ruhában, puttonnyal a vállán, a szívében szeretettel, mosolygós arccal hozza a ,,jó” gyermekeknek a csomagot. Reméljük, hogy jövőre szintén ránk talál a Mikulás!

Légrádiné Pápai Tünde

tanító





Elismerés

Kolléganőnk, Horváth Istvánné az Öcsödi József Attila Általános Iskola dolgozója nyugdíjba vonulása alkalmából kiérdemelte a Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri elismerést. Az elismerést Budainé Bajzáth Ibolya igazgatónő adta át az iskolában. Gratulálunk és nyugdíjba vonulása alkalmából jó egészséget, családja körében sok szép élménydús napot kívánunk a tantestület minden dolgozója nevében!

Dalma Dance Club VIII. Mikulás Kupa

Hétvégén Szolnok adott otthont a Dalma Dance Club VIII.Mikulás Kupa országos mazsorett és modern táncversenynek, amelyen az Öcsödi tagozat is megmérettethette tudását. A kétnapos eseményen számos tehetséges csapat és egyéni induló mutatta meg tudását, színes és látványos koreográfiákkal kápráztatva el a zsűrit és a közönséget. Az Öcsödi csapat kiemelkedően teljesített, hiszen minden korosztályban szép eredményeket értek el:
A nagyobb korosztály táncosai 1. helyezést értek el a dance kategóriában. A közös mazsorett produkció ezüst minősítést kapott a show modern mazsorett kategóriában. A kisebbek pompom kategóriában szintén 1. helyezést értek el. A sikerek mögött sok munka, kitartás és elhivatottság áll, amelyért köszönet illeti a táncosokat, Csekő Nikolettát a felkészítő tanárt és mindazokat, akik támogatták a csapatot. A verseny nemcsak az eredményekről, hanem a közösség élményéről is szólt: a táncosaink méltón képviselték Öcsödöt, és büszkék lehetünk rájuk.
Versenyzők: Erős Luca, Kis Flóra, Erős Adél, Dóczi Fruzsina Léna, Kiss Dorina Szofi, Vig Hanna, Hedrich Bella, Erős Hanna, Kádár Hajnalka, Kiss Maja, Kovács Eszter, Karikó-Tóth Luca, Tóth Csenge

Kissné Csontos Petra   
szülő                 

<\center>

Öcsödi Hagyományőrző Népdalkör 50. évfordulója


Az Öcsödi Hagyományőrző Népdalkör 2024 októberében ünnepelte megalakulásának 50.
évfordulóját. Ebből az alkalomból 2024. november 23-án, szombaton ünnepi műsort
szerveztek, melyen iskolánk három, 4. osztályos tanulója is fellépett. Az „Öcsödi trió” –
Hedrich Bella, Rostás Rebeka Zsófia és Kiss Dániel – egy népdalcsokorral készült.
Színvonalas előadásuk nagy tetszést aratott, kivívták mind a közönség, mind a jelenlévő
szakemberek elismerését. A diákokat Osztrovszkiné Eszteró Ildikó készítette fel. Köszönjük,
hogy méltón képviselték iskolánkat a rendezvényen.
Az Öcsödi Hagyományőrző Népdalkör tagjainak ezúton gratulálunk. Hagyományőrző
tevékenységükhöz sok sikert és jó egészséget kívánunk!

 

Pályaorientációs nap a 7. és 8. évfolyamos tanulók szemével

 

A Pályaorientációs nap keretében Szolnokon jártunk, ahol meglátogattuk a Szakmák Palotáját és a Digitális Közösségi Alkotóműhelyt. A Szakmák Palotájában részletes tájékoztatást kaptunk a továbbtanulási lehetőségekről, valamint kipróbálhattunk több szakmához fűződő gyakorlati feladatot is. A természettudományos tárgyakhoz kapcsolódóan kipróbálhattuk a mikroszkópot és megtanultuk az újraélesztés alapvető lépéseit is. Az újraélesztési gyakorlat életmentő tudás, amit mindenkinek érdemes elsajátítania. Az Alkotóműhelyben kreatív munkával foglalkoztunk: saját kulcstartót terveztünk, amelyet egy lézervágó géppel el is készítettek számunkra. A kulcstartó elkészítése azért volt különösen izgalmas, mert fantasztikus érzés volt látni, ahogy a saját tervezésű kulcstartónk elkészül. Ehhez elsősorban a fantáziánkra, a kézügyességünkre és kitartásunkra volt szükség. Legalább ilyen izgalmas volt a 3D-s tárgyak nyomtatása is, valamint nagyon érdekes volt megismerni a különböző szakmákat, és kipróbálni néhányat közülük a gyakorlatban is, például a fodrász vagy a kozmetikus munkáját.

Ezúton is köszönjük az oktatók munkáját, segítő hozzáállását! Érdekes, informatív foglalkozásokon vehettünk részt, aminek egyik nagy előnye a gyakorlati jellege volt. Néhányan így emlékszünk:

„Nekem az infós rész nagyon tetszett, én mutattam a többieknek a feladatot. A másik helyen megtanították, hogy kell újraéleszteni egy embert, emellett ajánlottak nekünk iskolákat és beszéltünk róla, hogy ki minek szeretne tanulni, én informatikusnak. Ezen kívül még játékokat próbálhattunk ki. Nagyon tetszett az egész nap!”

„A kedvencem a kulcstartó készítés volt, de a 3D-dolgok is tetszettek. A többi is jó volt, pl. a sminkelés, a fodrászkodás, a mikroszkóp kipróbálása.”

„Sok újdonságot megtudtam a szolnoki iskolákról. Érdekesek voltak a programok. Nagyon tetszett a mai nap.”

„Nagyon tetszett a ritmusra történő újraélesztés. Ezen kívül érdekes volt látni, hogy hányféle szakmát lehet tanulni. Jó volt a hangulat és vicces is. Ennél jobb nem is lehetett volna. Sok mindent megtudtam.”

Összességében elmondható, hogy e különleges program révén a pályaorientációs nap egy olyan nap volt, ami nemcsak érdekes, hanem motiváló és inspiráló is volt a továbbtanulás és a szakmaválasztás szempontjából!

A képre kattintva megtekintheti a teljes albumot.

 

 7-8. évfolyamos tanulók és osztályfőnökeik

 

Pályaorientációs nap az Öcsödi József Attila Általános Iskolában

 

Tanulóink november 20-án az iskola pályaorientációs napi rendezvényén vehettek részt. Rendhagyó módon nem minden osztály tartózkodott az iskolában: a 7-8. évfolyamos tanulóink jól előkészített, változatos, rendhagyó foglalkozásokon vehettek részt Szolnokon a Szakmák Palotájában és a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben a SZOLMUSZ oktatóinak jóvoltából, ahol érdekesebbnél érdekesebb programok vártak rájuk, többek között kulcstartó készítés, fodrászkodás, 3D-s nyomtatás, ritmusra történő újraélesztés, továbbtanulási tájékoztató.

Az iskolában maradt tanulók a nap bevezetéseként egy kisfilmet láthattak a szakmák fontosságáról, majd Budai Róbert tartott érdekes előadást a gyerekeknek a méhészetről, a mézkészítésről, amit a jól megérdemelt mézes reggeli elfogyasztása követett. Tanulóink nagyon örültek a „mézes” ajándékoknak is.

Ezután az 5. és 6. évfolyamos tanulók pályaválasztási tájékoztató keretében játékos totót, feladatokat oldottak meg csoportokban a megyei szakszolgálat két szakemberének moderálásával. A 4. évfolyamosok szakmákhoz kapcsolódó online- és társasjátékok révén ismerkedhettek a foglalkozásokkal. Mindhárom évfolyam nagy izgalommal vett részt a „Munka-túrán”, ahol érdekes, játékos QR-kódos feladatok menetlevélen való megfejtése várt a gyerekekre. A nap zárásaként a sportcsarnokban sorversenyen bizonyíthatták tanulóink, milyen ügyes és gyors pincér, mentős, öltöztető, takarító, fagylaltárus válna belőlük.

A rendezvény sokszínűsége miatt jó hangulatú, játékos, informatív és változatos napot tudhatunk magunk mögött, ami elérte a célját: közelebb hozta a gyerekekhez a felnőttek világához tartózó szakmákat.

 

A képre kattintva megtekintheti a teljes albumot.

   Kurenda Zsanett

 munkaközösség-vezető

 

Pályaorientációs nap 2024. 11. 20.

A pályaorientációs nap kiemelt célja, hogy a gyerekek időben felkészülhessenek a pályaválasztásra, képességeiknek és érdeklődési köreiknek megfelelően. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél több szakmába, foglalkozásba nyerjenek betekintést.

Ezen a tanítás nélküli munkanapon minden osztály az iskolában különböző feladatokon keresztül ismerkedhetett meg a szakmák sokaságával, érdekességeivel, jellemzőivel.

A Juhész Béni úti telephelyen a következő programokon vehettek részt a gyerekek:

A gyerekek mézes reggelivel, és Budai Róbert a méhek fontosságáról szóló remek előadásával nyitották napjukat. Ezek után forgószínpadszerű állomásokat alakítottunk ki az egyes tantermekben és a folyosón.

A gyerekek részt vehettek interaktív játékokban, „Ki vagyok én? „vetélkedőben, szókereső játékokat tölthettek ki, illetve az ékszerkészítés alapismereteivel foglalkozhattak.

A folyosón nagy sikernek örvendtek a különböző sporttevékenységek. Nagy örömmel végezték el a feladatokat.

Úgy érzem a pályaorientációs napnak nagy sikere volt. A tanulók jól érezték magukat, minden feladatban mindenki részt vett. Élményekkel telve indultak haza a gyerekek.

A képre kattintva megtekintheti a teljes albumot.

     Huszti-Kóré Tímea

     osztályfőnök (2.b.)

 koordinátor-Juhász Béni úti telephely

 

Pályaorientációs nap az első évfolyamon

November 18-án tartottuk a pályaorientációs napunkat. A célja az volt, hogy a tanulókat megismertessük a különböző foglalkozásokkal. Felidéztünk régi, már nem létező foglalkozásokat, valamint beszélgettünk a napjainkban is működő, választható szakmákról.

A napot mézes reggelivel kezdtük, mézeskalácsot kóstoltak a gyerekek.

Ezután találós kérdések segítségével szakmákat gyűjtöttünk össze. A Mese a hét mesterségről című diafilm megnézése után beszélgettünk a mese tanulságáról, a különböző szakmák szépségeiről és nehézségeiről.

Szakmákat megjelenítő színezőket színeztek a gyerekek, és meséltek a szüleik munkájáról. Lerajzolhatták, hogy ők milyen szakmát szeretnének majd választani. Sajnos a mostoha időjárás miatt nem tudtunk elsétálni a József Attila Emlékház és Helytörténti Gyűjteményhez, de Mátéfi Ágnes néprajzos helybe jött és mesélt a régi emberek életéről, a régi mesterségekről.

Budai Róbert méhész is ellátogatott hozzánk és nagyon sok érdekességet hallottunk tőle a méhész szakmáról.

Legvégül foglalkozásokhoz kapcsolódó akadálypályát próbálhattak ki a gyerekek. Itt a pincér, a cukrász, futballista szakma nehézségeit ismerhették és próbálhatták meg.

Ezen a délelőttön sok tudással, tapasztalattal lehettek gazdagabbak alsós tanulóink, amelyek reményeink szerint a pályaválasztás idején segítséget nyújtanak majd a döntésben.

A képre kattintva megtekintheti a teljes albumot.

     Erdei Györgyi

    osztályfőnök

 

Versenyeredmény – Olvasni jó!
Iskolánk először vett részt az Olvasni jó! elnevezésű országos levelezős olvasási
versenyen.
A 2023/2024. tanév nyári fordulójára azokat a tanulókat nevezték tanítóik,
tanáraik, akik a tanév során jól teljesítettek magyar nyelv és irodalom
tantárgyból, valamint rendszeres látogatói voltak az iskolai könyvtárnak. A 21
tanuló mindegyike ajándékba kapott egy kortárs szerző által írt ifjúsági regényt.
A verseny során a tanulók a nyári szünetben kiolvasták a könyveket, és
elkészítették a hozzájuk kapcsolódó olvasónaplókat.
A versenyben korcsoportonként a legjobban teljesítő 10 tanulót
ajándékkönyvvel díjazták.
Iskolánkból Tóth Csenge 3.a, Kovács Eszter 3.b, Nagy István Bálint 4.b és
Sápi Amanda 7.a osztályos tanuló részesült könyvjutalomban.
Gratulálunk a teljesítményükhöz!

Szépolvasó verseny Kunszentmártonban

„ A magyar nyelv olyan , mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. „ ( Lénárd Sándor)

November 13-a jeles nap, 2009 óta november 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját. Azért esett erre a napra a választás, mert 1844-ben az országgyűlés ezen a napon tette a magyar nyelvet államnyelvvé.

A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola erre a napra hirdette meg Aranyszáj szépolvasó versenyét, melyre a környék iskoláinak legszebben olvasó tanulóit várták.

Intézményünkből Rostás Pál Ezékiel és Nagy Adrienn 3.osztályos , Benke Hanna, Hedrich Bella és Rostás Rebeka Zsófia 4.osztályos tanulók vettek részt a megmérettetésen.    A nagy létszámú mezőnyben a 4.évfolyamosok között Hedrich Bella 4.a osztályos tanuló 3.helyezést ért el.

Bár a többiek nem értek el helyezést, gratulálunk Nekik is szép helytállásért. Köszönöm kollégáimnak, Molnárné Vig Juditnak és Radácsiné Pákozdi Ágnesnek a felkészítést és a versenyeztetésben való részvételt.

Zeitler Róbert Józsefné  

mk. vezető           

Nyílt Nap Kunszentmártonban
2024. 11. 11-én, hétfőn délelőtt pályaorientációs nyílt napon vett részt a nyolcadik osztály a Karcagi SZC Kunszentmártoni Technikum és Szakképző Iskolájában.
A megnyitón rövid beszédet tartott a továbbtanulás fontosságáról az iskola igazgatónője, Kunszentmárton polgármestere és a Karcagi SZC igazgatója. Ezt követően az iskola tanulói tartottak egy-egy rövid bemutatót a tanult szakmájukról. Ezután csoportokban elvonultak a gyerekek kísérőikkel a tantermekbe, ahol interaktív bemutatót kaptak a szakmákból.
Itthon a gyerekekkel megbeszéltük az élményeket, tapasztalatokat. A következőkben 8. osztályos tanulóink, Kómár Adrienn, Rostás Gusztáv és Schudabek Alex szavaiból idézek pár sort:
„Az iskolában volt választási lehetőségünk, hogy melyik két szakmát mutassák be nekünk. Én a Közszolgálati technikust és a Honvéd-Kadét programot választottam. Az első órán a közszolgálati technikust mutatták be, amin keresztül betekintést nyertünk a rendőrök életébe, kiképzésébe. kipróbálhattuk a felszereléseiket. Arról is volt szó, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük. Ezután a tanár úr beszélt az iskoláról is. A második órában a Honvéd-Kadét programot néztük meg, amelynek keretében egy lövészeten vehettünk részt. A szünetekben kaptunk gyümölcsöt, a tanárok nagyon kedvesek voltak és segítőkészek.”
„Nagyon tetszettek a programok és a feladatok. Jól bemutatták az adott szakmát és annak feladatát.”
„Beszéltek a CNC forgácsoló szakmáról, hogy miket gyártanak, és a gépek használatáról. Bemutatták a céget, amely duális képzésben foglalkoztatja a tanulókat.”
Úgy gondolom, hogy a gyerekek számára nagyon fontos és hasznos volt a rendezvény. Tapasztalatot, élményeket gyűjthettek. Lehet, hogy van olyan, aki most találta meg a számára megfelelő szakmát és iskolát.

Varga Tamás
osztályfőnök

Pályaválasztási szülői értekezlet
Iskolánkban november 6-án a 7. és 8. osztályos tanulóink és szüleik – már
hagyománnyá vált – pályaválasztási szülői értekezleten vehettek részt, ahol a résztvevő 6
középiskola meghívott képviselője mellett képviseltette magát a JNSZ Vármegyei Pedagógiai
Szakszolgálat részéről Császár István és Árvai Alíz, valamint Bede Gábor, a JNSZ Vármegyei
Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tanácsadója is, akik részletesen tájékoztatták a
jelenlévőket a pálya- és önismeret, a felelős pályaválasztás és a továbbtanulás fontosságáról,
kiemelt tekintettel a szakképzési rendszerre. A középiskolák képviselői bemutatták
intézményeiket, azok képzési formáit és a választható szakmákat. A szülők részéről nagy volt
az érdeklődés és a gyerekek is figyelmesen hallgatták az előadókat.
Nyolcadikos tanulóink ezen a napon délelőtt csoportos- és egyéni pályaválasztási
tanácsadáson vehettek részt a megyei pedagógiai szakszolgálat dolgozóinak vezetésével.
Ezúton köszönjük a résztvevő intézmények képviselőinek munkáját, a szülők és a
tanulók részvételét! Bízunk benne, hogy a nap elérte a célját és segítségére lehet végzős
tanulóinknak és szüleiknek a sikeres pályaválasztásban!


Együtt, egymásért – tökfaragás az általános iskolában

Az 1.a osztály  2024. október 25-én  délután közös tökfaragással hangolódott az őszi szünetre. A családokat bevonva, szorgos gyűjtőmunka eredményeként gyűltek a tökök napról napra. Köszönjük a szülők adományait és a Sárkány ABC felajánlását.

Nekünk, magyar embereknek a tökfaragás teljesen mást jelent, mint az amerikai kultúrában: történelmünk törökkori időszakát idézi fel, melyet tanulóink a magyar mese és mondavilág felelevenítése során ismerhetnek meg.

Péntek délután 13 órakor 10 szülő toporgott a Deák úti általános iskola kapujában. Volt, aki tököt szorongatott a kezében, s a tökfaragó kések a táskákban lapultak. Lelkes, vidám csapat kovácsolódott össze, a tanulók anyukákkal, apukákkal, nagyapákkal, testvérekkel faragták közösen a tököket a tanteremben. A gyerekek élvezettel kanalazták ki a tök belsejét, majd figyelték a faragást.

,, Tök”  jó hangulatban telt a délután: jó volt látni a mosolygós arcokat s az elégedettséget, amikor elkészültek a világító töklámpások. A szülők- gyermekek közössége egy új programot teremtett, amit érdemes minden tanévben megismételni.

Légrádiné Pápai Tünde   
szervező            
Napközis nevelő      

Október 23-i megemlékezés Öcsödön
2024, október 23-án, a falu kultúrházában ünnepi műsorral emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Az Öcsödi József Attila Általános Iskola hetedik osztályos diákjai egy színvonalas előadást mutattak be, amely méltó volt a nemzeti ünnephez.

A műsor során a diákok prózai és verses előadásokkal idézték fel a történelmi eseményeket, érzékletesen megjelenítve a forradalom kitörését, az emberek bátorságát, és az összefogás erejét. A jelenetek között korabeli rádióműsor, versek és korabeli visszaemlékezések hangzottak el. A kortárs felvételek vetítése és az aláfestő zene tovább mélyítették az ünnepélyes hangulatot.

A közönség nagy tapssal jutalmazta a 15 fellépő diák lelkes és elhivatott munkáját, akik szívvel-lélekkel készültek a szerepeikre. A műsor sikerességét a diákok felkészítő tanárai és a technikai háttérmunka nagyban segítette.

A szereplő diákok: Fazekas Zoltán, Horváth Edvárd Ede, Kiss Izabella, Nádudvari Milán, Révész Botond Lajos, Sápi Amanda, Tóth Gergő, Tuskán Adrienn, Budai Sándor Andor, Farkas Melissza Éva, Lestyán Barbara, Kóródi Gábor, Rácz Gergő, Szeleczki Boglárka, Török Zsolt.

A felkészítő tanárok: Farkas Tibor és Hegedűs Árpád voltak. A hangosítást és a technikai segítségnyújtást Mrena Gergő végezte

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az ünnep felejthetetlen élmény legyen!

Fotók

Őszbúcsúztató

2024. október 14-én (hétfőn) délután őszbúcsúztató bulit tartottunk a Juhász Béni úti iskolában a 3. évfolyamos tanulók és szüleik részvételével.

A gyerekek és szüleik is lelkesen készülődtek erre a napra. Többen jelmezt és álarcot is öltöttek. Izgatottan várták, hogy végre tököt faraghassanak. A tanulók ötleteinek megvalósításában a szülők aktív részt vállaltak. Készült barátságos, ijesztő, vicces tök a szorgos kezek munkája által.Az elkészült „alkotásokból” kiállítást rendeztünk, amely azóta is díszíti tagiskolánkat.

A kézműves tevékenység után közösségi játékkal folytattuk a délutánt. A limbózás alól „felmentést” kaptak a szülők, de a többi játékban aktívan részt vettek. A jó zenéről, hangulatról Kovács János gondoskodott, aki rendszeresen támogatja osztályprogramjainkat.

A szülők több meglepetéssel is készültek a gyerekeknek. Minden tanuló kapott „szellemes” nyalókát és „tök-itókát”. Rémisztő, de nagyon ízletes süteményekkel kedveskedtek a gyerekeknek. Több szülő nem tudott eljönni, de támogatta felajánlásával programunkat.

Minden szülőnek, nagyszülőnek szeretnénk megköszönni a támogatást és a felejthetetlen pillanatokat.

A 3.b osztály tanulói és tanítói

Molnárné Vig Judit

Osztályfőnök

Szakmalabirintus Szolnokon

Ebben a tanévben is megrendezték a Szakmalabirintus elnevezésű pályaorientációs kiállítást
a Szolnoki Szakképzési Centrumban. A rendezvénynek a szolnoki Jendrassik György Gépipari
Technikumban adott helyet, és a pályaválasztás előtt álló hetedik és nyolcadik évfolyamos
diákjaink vettek rajta részt. A tanulók testközelből ismerhették meg a tagintézményekben
oktatott szakmákat. Az interaktív kiállítás nagyon tetszett a gyerekeknek, sokféle szakmával
ismerkedhettek meg.
A rendezvényről további információt és képeket a következő linken találnak:
https://www.szolmusz.hu/hirek/megnyilt-a-szakmalabirintus

A rendezvényről készült saját képek itt találhatóak.

Családi Egészségnap az Öcsödi József Attila Általános Iskolában

Intézményünkben a Családi Egészségnap megszervezése immár többéves
hagyományra tekint vissza. Tanulóink napjuk jelentős részét az iskolában töltik, így
személyiségfejlődésükre, életmódbeli szokásaikra jelentős hatást tudunk gyakorolni.
Az iskola és a szülői ház partnerkapcsolatának folyamatos mélyítése kiemelt feladat
számunkra, hiszen az intézmény és a család összehangolt nevelése, közös
értékközvetítő szerepe nélkül nehéz bármilyen eredményt is elérnünk a nevelésben.
A 2024. 10. 12-én megrendezett Egészségnapunk is ennek jegyében szerveződött.
Örömünkre az idén is sok szülő érdeklődött programunk iránt. A változatos,
egészségmegőrzéssel, hasznos időtöltéssel kapcsolatos feladatok, játékok mintát
adtak a gyerekeknek és szüleiknek. Tizennégy folyamatosan és időszakosan zajló
programon vehettek részt az érdeklődők. Lehetőség volt ügyességi és kerékpáros
akadálypályán megmérettetni magukat, ügyességi játékokat játszani, kajakgépen
kipróbálni az erőnlétüket. Az internet veszélyeiről, az elsősegélynyújtásról és a
pszichoaktív szerek káros hatásairól szóló filmeket folyamatosan vetítettük. Nagyon
népszerűek voltak az egészséggel és a fizikai állapottal kapcsolatos mérések is. A
vércukor- és vérnyomásmérésen, valamint a véroxigénszint megállapításán
kifejezetten nagy volt az érdeklődés. De hasonlóan népszerű volt a NETFIT-mérés is.
Az ebédlőben jó étvággyal fogyasztották a Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület
tagjai által készített és kínált hagyományos, házi szilvalekvárral kent kalácsfalatkákat,
a régmúlt idők közkedvelt ciberéjét, szilvalevét. Kíváncsian kóstolgatták a zalai
szőlőszemeket és egy igencsak régi magyar almafajtát. Az egyesület képeken is
bemutatta a szilvalekvárfőzés menetét. Idén is különlegesnek számított a tavaly már
megismert örömtánc és gerinctorna. A pihenni vágyók meditációval,
légzőgyakorlatokkal ismerkedhettek. A kisebbek trambulinozhattak, a nagyobbak
pingpongozhattak. Minden évben kínálunk valamilyen alternatív egészségmegőrző,
illetve gyógyító lehetőséget is. Idén az ásványok, féldrágakövek gyógyító hatásaira
esett a választásunk. Ez a helyszín a nyugalom szigete volt, halk léleksimogató zene
és illat mellett ismerkedhettek az ásványokkal az érdeklődők. A lélekterápiát a
mandalaszínezés biztosította. Ugyancsak itt az egészséggel kapcsolatos
alapismereteiket is próbára tehette mindenki. A természetvédelem, a
környezettudatosság és környezetszépítés fontossága is kiemelt nevelési területünk,

melyre ezen a délelőttön is lehetőséget teremtettünk. A Corteva szarvasi
üzemegységétől kapott magaságyásokba évelő növényeket ültettek a gyerekek
osztályonként egy tanuló és egy szülő részvételével.
Összegezve megállapítható, hogy rendezvényünk sikeres volt, elérte kitűzött
célját. Tanulóink egy kellemes és hasznos délelőttöt töltöttek el szüleikkel. Sok
hasznos ismerettel, életmódtanáccsal, egészségükkel kapcsolatos információkkal,
szép élményekkel gazdagodtak.
Köszönettel tartozunk civil partnereinknek, akik jelenlétükkel színesítették,
gazdagabbá tették rendezvényünket. Köszönjük a Pantó Antal Hagyományőrző
Egyesület Kerékpáros túraklubjából Nádudvari Lajosnénak, Gergulics Andrásnénak;
az Öcsödi Egészségklub tagjának, Gál Imrénének; az Öcsödi Hagyományőrző
Népdalkör tagjainak, Bata Gábornénak, Enyedi Dezsőnének, Nádi Sándornénak.
Köszönettel tartozunk a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és
Szabadidő SK két tagjának, Sovány Ilonának és Barcsik Gábornak. Köszönjük
Végné Lapu Julianna védőnőnek a vércukormérést. Nagy köszönet Rigo Rodrigónak
a programzáró, fergeteges és nagysikerű zumbáért. Köszönjük településünk
polgárőreinek, Izsó Ferencnének, Csontos Anikónak, Bolyán Anikónak és ifj. Szilágyi
Imrének, hogy segítették a rendezvényünk utcai helyszínének biztosítását.
Köszönjük a Corteva Agrisciences szarvasi üzemegységének a magaságyásokat.
Bízunk a sikeres folytatásban!

Az eseményről készült képeket az alábbi linken tekintheti meg.

Megszakítás